űrkutatás

2019.03.26. 22:40

Mike Pence: öt éven belül amerikai űrhajósokat küldenének a Holdra

Az alelnök szerint ezt követően egy űrbázist hoznának létre a Hold felszínén, amely a Marsra tervezett missziók bázisaként szolgálna.

Az Egyesült Államok öt éven belül ismét űrhajósokat – köztük egy nőt – küldene a Holdra – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök kedden.

„Az első nő és a következő férfi a Holdon amerikai asztronauták lesznek, akik amerikai rakétákkal, amerikai földről szálltak fel” – hangoztatta Pence az amerikai űrhajózási tanács ülésén, a NASA huntsville-i központjában.

Az alelnök szerint ezt követően egy űrbázist hoznának létre a Hold felszínén, amely a Marsra tervezett missziók bázisaként szolgálna.

Donald Trump amerikai elnök az utóbbi időben az amerikai űrkutatás középpontjába a Mars helyett a Holdat helyezte. A Holdon utoljára 1972-ben szálltak le amerikai űrhajósok az Apollo 17 misszió keretében.

Nemrég Kína hívta fel magára azzal a figyelmet, hogy január 3-án leszállt egy szondája a Hold Földről nem látható oldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában