Ország-világ

2021.03.18. 14:02

Merkely Béla: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában válaszolt a hallgatók kérdéseire.

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához – hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

Merkely Béla a műsorban elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.

A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat – közölte. Kitért arra is, hogy tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.

Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában