közel-keleti keresztények

2019.02.27. 11:00

Melkita pátriárka: sokat jelent nekünk a magyarok szolidaritása

Közel érezzük magunkhoz a magyar népet, és ez közelség vigasztaló – mondta Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárka.

Az Antiókhiai Melkita Görögkatolikus Egyház vezetője, aki Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett Magyarországra, az M1 műsorában úgy fogalmazott: közel érezzük magunkhoz a magyar népet, és ez közelség vigasztaló. A magyar nép a keresztény értékeknek megfelelően él, és nyitott minden üldözött nép megsegítésére – fűzte hozzá.

Az Antiókhiai Melkita Görögkatolikus Egyház bizánci rítusú keleti katolikus egyház, amely a Római Katolikus Egyház saját jogú részegyháza, székhelye Szíria fővárosában, Damaszkuszban van. A melkita görögkatolikusok az Antiókhiában élő első keresztény közösségekig vezetik vissza származásukat.

A pátriárka a műsorban elmondta:

magyarországi látogatásának célja, hogy együtt dolgozzon a magyar kormánnyal, és megbeszéljék, miként segítheti a kormány a közel-keleti keresztényeket.

Kitért arra is: a közösségük sokat szenvedett, lerombolták a kórházaikat, iskoláikat. „Sok intézményt kellene újjáépíteni, ugyanis ezeken az épületeken keresztül tanúságot tehetünk az evangéliumról, és megmutathatjuk, hogy tevékenyen jelen vagyunk a saját országunkban” – fogalmazott.

Ismertette: a szíriai válság előtt mintegy 140 ezer melkita görögkatolikus élt az országban, de a válság idején sokan elmenekültek.

Fontos lenne, hogy ez a közösség, amely a kereszténység kezdete óta az országban él, a szülőföldjén maradhasson, ott ahova az Isten állította őket. Ez a vágyuk

- mondta, hozzátéve, hogy a magyar kormány ebben segíti őket.

Jusszef Abszi kedden tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel arról, hogy a magyar kormány a helyi keresztény egyházak humanitárius programjainak finanszírozásán keresztül nyújt segítséget a Szíriából elvándorolt lakosság hazatéréséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában