aggasztó helyzet

2019.05.28. 06:22

Megháromszorozódott az iskolák elleni támadások száma Afganisztánban

Afganisztánban tavaly megháromszorozódott az iskolák elleni fegyveres támadások száma az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint – közölte a szervezet kedden.

Afganisztánban támadás alatt áll az oktatás: míg 2017-ben 68 alkalommal követtek el támadást oktatási intézmények ellen, 2018-ban ez a szám 192-re emelkedett – adta hírül az UNICEF.

A szervezet szerint ennek az egyik oka az, hogy az iskolákat szavazóhelyiségként is használták.

Afganisztánban becslések szerint 3,7 millió 7-17 év közötti gyerek nem jár iskolába, az iskolaköteles korú gyermekeknek mintegy a fele. A romló biztonsági helyzet, a szegénység mélyülése és a lányok hosszú ideje tartó diszkriminációja oda vezetett, hogy tavaly – 2002 óta először – ismét emelkedett azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem járnak iskolába. Az oktatásból kimaradt gyerekek 60 százaléka lány.

Az elhúzódó konfliktus és a folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt az ázsiai országban több mint 1000 iskolát kellett bezárni tavaly év végéig.

Afganisztánban jelenleg is harcok folynak a kormányellenes tálib mozgalom, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító szélsőséges iszlamista mozgalom az ország jelentős részén komoly befolyással bír. A tálibok az Afganisztán területén lévő külföldi erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

A kabuli kormány az Egyesült Államok támogatásával igyekszik tárgyalóasztalhoz ültetni a tálibokat, hogy véget vethessenek az afganisztáni konfliktus 2001 óta tartó legújabb véres szakaszának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában