terjed a kór

2018.10.15. 13:15

Már száz ember belehalt az ebolafertőzésbe Kongóban

Már száz ember halt meg az ebolafertőzés terjedésének következtében a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.

Minden valószínűség szerint összesen 211 ember fertőződött meg a vérzéses lázzal járó vírussal, 176 esetben ezt laboreredmények is megerősítették – közölte a kongói egészségügyi minisztérium vasárnap este. Eddig 55 pácienst sikerülhetett meggyógyítani.

Az Észak-Kivu tartományában kitört ebolajárvány a tizedik az országban a hetvenes évek óta. A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A közép-afrikai ország emiatt rendelkezik tapasztalatokkal a betegség felbukkanásának legyőzésére, a jelenlegi járvány azonban érint egy nagyvárost is, valamint egy bizonytalan biztonsági helyzetű területet.

A jelenlegi járvány gócpontja az ország északkeleti térségében fekvő Beni városa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először pénteken figyelmeztetett arra, hogy a városi lakosság egy részének ellenséges magatartása és az Észak-Kivuban folyamatosan zajló fegyveres támadások jelentősen nehezítik a vírus legyőzését.

Az ebolavírus a legveszélyesebb kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. A 2014-2015-ös nyugat-afrikai járványban 11 ezer ember halt meg. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában