Ország-világ

2020.08.14. 15:05

Már a fejlesztők is felmondtak az Indexnél

Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától.

A balliberális portál értékelése szerint A felmondások tovább nehezítik az Index üzemeltetését, amely a távozó, több mint 80 újságíró pótlását sem tudta megoldani maradéktalanul – írja a Hvg.hu értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet. A balliberális lap információi szerint az Indexet működtető szerkesztőségi rendszer folyamatos karbantartást igényel, amelyet így nehezen tudnak megvalósítani. Különösen úgy, hogy a hírek szerint a távozók között van a rendszer fő fejlesztője is.

Mindeközben a jelek szerint a korábban „Nincs másik” szlogennel kampányoló indexesek egy új portál létrehozásán dolgoznak. Kárpáti Márton korábbi főszerkesztő-helyettes a közelmúltban Van Másik Kft. néven hozott létre új céget, valamint sajtóértesülések szerint több domainnevet is lefoglalhattak a volt indexesek. Egy magánszemély jegyeztette be a Nehallgassunk.hu-t, amelyre kattintva a „A weboldal fejlesztés alatt” szöveg olvasható.

Az Index körüli konfliktust egy átszervezési terv indította el, amelyre finanszírozási problémák miatt volt szükség. Mint ismert, az Index korábban adománygyűjtésbe kezdett, valamint az is kiderült, hogy jelentős adóssága van anyacége, az Indamédia felé. A szerkesztőség egységesen elutasította az átszervezést, amelyet az Indamedia tanácsadója, Gergényi Gábor talált ki, és amelyet végül az igazgatóság sem támogatott. A tervet azonban valaki kiszivárogtatta az Index versenytársainak. Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke Dull Szabolcs főszerkesztőt sejtette a dolog mögött. Ezután Bodolai előbb az igazgatótanácsból, majd a főszerkesztői pozícióból távolította el Dullt, akinek távozása nyomán a szerkesztőség minden tagja felmondott.

A portál szétesését azóta a korábbi indexesek és a balliberális média is megpróbálja a kormány számlájára írni. Ám az indamediás tanácsadók, Bodolai és emberei mind baloldali kötődésűek, egyedül Vaszily Miklós, az Indamedia 50 százalékos tulajdonosa köthető laza szálakkal jobboldali körökhöz. Ő azonban korábban kiemelte, hogy kifejezetten üzleti kára származik abból, ha a lapvezetés és az Indamedia konfliktusban áll. Az elmúlt hetekben a politikai kommunikáció végképp felülírta a józan észt: a balliberális médiumok az Index egykori adománygyűjtő kampányát és az Indamedia felé fennálló tartozását agyonhallgatják, míg a „gonosz kormányt” célkeresztbe állító összeesküvés-elméleteket gátlástalanul terjesztik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában