Politikai akarat

2018.03.08. 15:58

LMP: Magyarországot élhetőbb hellyé kell tenni a nők számára

A nőknek helyet kell kapniuk a közéletben, fel kell számolni a nemek közötti bérszakadékot, növelni kell a kereseteket a női szakmákban és segíteni kell a kisgyermekes anyák munkába állását.

Forrás: MTI Fotó

A párt javaslatait Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és Demeter Márta országgyűlési képviselő ismertette a nemzetközi nőnapon tartott sajtótájékoztatójukon.

A nőknek helyet kell kapniuk a közéletben, fel kell számolni a nemek közötti bérszakadékot, növelni kell a kereseteket a női szakmákban és segíteni kell a kisgyermekes anyák munkába állását – a többi között ezek megvalósítását ígéri kormányra kerülése esetére az LMP annak érdekében, hogy Magyarország élhetőbb legyen a nők számára.

Szél Bernadett szerint a jelenlegi kormányban nincs meg a politikai akarat a nők helyzetének javítására, és egyáltalán nem foglalkoznak azokkal a nőket érintő kérdésekkel, amelyek a családpolitikán kívül esnek.

A parlament tagjainak mindössze 10 százaléka nő, holott a társadalom 52 százalékát adják, sem a bérekben, sem a pozíciók betöltésénél nincs esélyegyenlőség a nemek között – sorolta kifogásait, hozzátéve: a társadalom is kiegyensúlyozottabb, ha a nők nagyobb szerepet kapnak.

Demeter Márta azt hangsúlyozta: az LMP kormányában felelőst jelölnének ki a nők munkába állásának segítésére.

Törekednének a munkaadók szemléletének megváltoztatására, és családbarát közszféraprogramot indítanának. Rövidített munkaidőt tennének lehetővé a kisgyermekeseknek, és járulékkedvezménnyel ösztönöznék a rugalmas foglalkoztatásukat.

Online képzésekkel is segítenék a kisgyermekes anyákat, és mindenki számára elérhetővé tennék a bölcsődéket, emellett az erőszakot szenvedett nők számára 24 órás kórházi fogadópontokat alakítanának ki, ahol minden eligazítást megkapnának az érintettek. Az LMP a városokat is biztonságosabbá tenné – tette hozzá.

Beszámolt arról is: az LMP kezdeményezésére várhatóan összeül az Országgyűlés még a választás előtt, hogy egy rendkívüli ülésen döntsenek a kilakoltatások megszüntetéséről, valamint az ügynökakták kérdéséről, összegyűlt ehhez a 40 képviselői aláírás. Hozzátette: az MSZP-nek és a Jobbiknak is vannak javaslatai.

A nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatban Szél Bernadett kérdést kapott arról, támogatja-e az LMP az Együtt vezetőjének, Juhász Péternek az indulását a választáson. Az LMP társelnöke azt felelte: az LMP-ben zéró tolerancia van az erőszakkal szemben. Emlékeztetett arra, amikor a Fidesz-frakciójában történt hasonló eset, és kifogásolta, hogy az érintettnek nem vonták meg a mandátumát, csupán kizárták a képviselőcsoportból.

Arra a kérdésre, hogy támogatná-e a Fiatal Családok Klubja (Ficsak) indítványát egy erőszakmentes közélet érdekében, azt felelte: megvizsgálja a kezdeményezést.

Borítófotó: Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, a párt társelnöke (j), és Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tart az LMP számára a nők ügye közügy címmel az Országgyűlés Irodaházában 2018. március 8-án.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában