illegális bevándorlás

2021.01.08. 16:25

Letartóztatták az 55 szírt szállító hajléktalan embercsempészt

Nem jogerősen letartóztatott a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken egy hajléktalan férfit, aki ötvenöt szír illegális bevándorlót szállított egy teherautóban Nyugat-Európa felé kedden.

A Budapest Környéki Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a történtekről azt írta: decemberben ötvenöt szír állampolgár Szerbiában megbízott egy ismeretlent azzal, hogy fejenként 3000-4500 euróért szervezze meg Nyugat-Európába jutásukat. Miután a külföldiek letétbe helyezték az összeget, január 4-én egy föld alatti alagútrendszeren át, egy kijelölt segítővel jogellenesen átlépték a szerb-magyar határt, gyalog az ország belseje felé indultak, majd egy földútnál várakoztak.

Másnap a gyanúsított teherautóval felvette a szíreket, és elindult velük Ausztria felé, de a rendőrök nem sokkal később az M5-ös autópályán feltartóztatták a járművet, majd a sofőrt és utasait elfogták.

A gyanúsított – aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés miatt nyomoz – bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, feltehetően hajléktalan, így az ügyészi indítvány szerint szabadlábon hagyásával fennáll a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatáson meghallgatta a gyanúsítottat, és az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésénél hozandó határozatáig, legfeljebb február 8-áig elrendelte a letartóztatását.

A döntés ellen a gyanúsított és a védője fellebbezett, ezért a végzés nem végleges, de végrehajtható – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában