Járvány

2020.04.02. 10:48

Operatív Törzs: nem tudhatjuk, hol üti fel a fejét a vírus (videó)

Az egész ország területén növekszik a fertőzöttek száma, ráadásul most már nem is feltétlenül igazolható a fertőződés útja, az, hogy ki kitől kapta el a vírust – hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos a Magyar Nemzet tudósítása szerint elmondta: 585 főre emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon, az elmúlt 24 órában további egy elhunytat regisztráltunk. Így mindösszesen 21 főre emelkedett azoknak a száma, akik elhunytak a betegségben, illetve valamilyen alapbetegségükre rakódott rá a fertőződés, és ez okozta a halálukat. Az elmúlt 24 óra elhunytja egy 70 éves férfi, aki szív-érrendszeri megbetegedésben szenvedett, és további anyagcsere-betegsége is volt.

A helyzet az elmúlt napokhoz képest annyiban változott, hogy

egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén

- hangzott el. Hozzátette: ez változatlanul érvényes minden megyére, és akár minden településre is, hiszen

nem tudhatjuk, hogy hol üti fel a fejét a vírus.

Most már elmondhatjuk, hogy az egész ország területén jelen van, ráadásul nem is mindig igazolható a fertőződésnek az útja, tehát olyan sok kontaktus történt, ami már nem mindig teszi lehetővé az eseteknek a teljes feltárását, hiszen számos alkalommal már nem is lehet pontosan megmondani, hogy ki kitől kapta el a betegséget – magyarázta az országos tisztifőorvos.

Jó hír ugyanakkor, hogy a betegek, illetve fertőzöttek számával egy időben a gyógyultak száma is növekszik. Immár 42 főt tartunk nyilván, aki meggyógyult a betegségből – tette hozzá Müller Cecília, hangsúlyozva, hogy a mintavételek száma a fertőzöttek számával egyenes arányban nő, hiszen minden gyanús esetet laboratóriumi vizsgálattal ellenőriznek, és az ő kontaktusait is laboratóriumi vizsgálat alá vetik. Tehát a fertőzöttek számával mindig növekszik a laboratóriumi mintavételek és vizsgálatok száma is – magyarázta.

Praktikus tanácsok a megelőzéshez

Néhány tanácsot szeretnék adni azok részére, akiknek a munkavégzés miatt el kell hagyniuk az otthonaikat – mondta. Azoknak, akik saját autóval rendelkeznek, azt javasolta, hogy azzal járjanak munkába. Ha utasokat is szállítanak, azok helyezkedjenek el a hátsó ülésen. Azt kérte, mindenki csak egészségesen menjen munkába. Az országos tisztifőorvos elmondta, még a nagyvárosokban is jelentősen csökkent a forgalom, így viszonylag rövid idő alatt el lehet jutni a munkahelyre, és onnan haza. Javasolta, hogy rendszeresen töröljék át fertőtlenítőkendővel a kormánykereket, a műszerszerfalat, az ajtókilincset és minden olyan felületet, amelyet a gépjárművön is megérintenek: például a rádió vagy a fedélzeti számítógép gombjait is.

A tájékoztató videóját itt tudja megtekinteni:

Ha ki- és beszállunk az autóból, akár odaérkeztünk a munkahelyre, akár pedig haza, az első dolgunk az legyen, hogy mossunk alaposan – szappannal és meleg vagy langyos vízzel – kezet, és fertőtlenítőgéllel is töröljük át a kezünket – figyelmeztetett.

Praktikus lehet, ráadásul egészséges is, ha ilyen ritka forgalomban kerékpárral megyünk a munkába – mondta, jelezve egyúttal, hogy aki viszont a tömegközlekedést veszi igénybe, annak ajánlatos időben kimennie a megállóba, hogy ne sokat kelljen ott ácsorognia. Arra kérte az embereket, a járműveken is próbálják tartani a másfél méteres távolságot. A fogódzkodókat is célszerű egy zsebkendővel áttörölni, amelyet a leszállás után rögtön el kell dobni.

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy mind az otthon, mind a munkahelyen használt számítástechnikai eszközöket napjában többször tisztítani kell. A munkahelyen a kilincseket, villanykapcsolókat és a lift nyomógombjait is, vagyis minden olyan tárgyat, amelyet sokan megérintenek.

29 csaló ellen indult eljárás

Lakatos Tibor rendőr ezredes a sajtótájékoztatón arról beszélt, az elrendelt hatósági házi karanténok száma már meghaladta a tízezret, összesen 78 417 esetben ellenőrizték ezeket, és 418 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.

Az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos szabályok betartásánál 39 esetben figyelmeztettek és 61 esetben tettek szabálysértési feljelentést.

A kijárási tilalomra vonatkozóan 1187 esetben kellett figyelmeztetni a polgárokat, de vannak visszatérő szabályszegők, például fiatalok csoportjai gyülekeznek a közterületeken. Rémhírterjesztés miatt 32 esetben , csalás miatt 29 esetben indított büntetőeljárást a rendőrség.

Sokan kínálnak most olyan túlárazott termékeket és szolgáltatásokat, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, így visszaélnek a jelen helyzettel

– figyelmeztetett a rendőrezredes.

A határhelyzetről Lakatos Tibor azt mondta, nyugodtnak mondható, Hegyeshalomnál és Röszkénél kell csak kisebb várakozásra számítani.

A géneknek is fontos szerepe lehet

Müller Cecília elmondta, orvosszakmai kérdés arról dönteni, hogy a jelenlegi helyzetben elhalasztják-e a különböző orvosi kezeléseket. A gyógyult koronavírusos betegek terápiáját a szakmai kollégium kézikönyve tárgyalja. Szavai szerint a genetikának is nagy szerepe van a betegség lefolyásában. Mint mondta, ennek folyamatát azért is fontos megismerni, mert a védettség megszerzéséről nyújtana fontos információkat.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, az akkreditált laboratóriumi vizsgálatok a vírus örökítőanyagán alapulnak, a tesztet a WHO ajánlása alapján végzik, eszerint két vizsgálat szükséges ahhoz, hogy biztos eredményt kapjanak.

Emlékeztetett, a szociális intézményekben felvételi zárlat van és fokozottan figyelnek az infekciókontrollra, hiszen különösen magas kockázati csoportba tartozók élnek ott.

Az esetlegesen kialakuló gócpontokban tovább szigorítanak

Lakatos Tibor elmondta:

a büntetés-végehajtási intézmények is részt vesznek a maszkok gyártásában, és növelik a kapacitást.

A rendőr ezredes szavai szerint a börtönökben is már a járvány kezdete óta rendkívüli intézkedéseket hoztak a vírus megelőzéséért, eddig egyetlen esetben sem volt megbetegedés.

Lakatos Tibor szerint van jelentősége a járvány területi megoszlásának, és a Magyarországon bevezetett intézkedések nem túlzottak, ahol pedig gócpontok alakulnak ki, ott tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken.

Ha beteg valaki, húzzon maszkot!

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a koronavírusos páciensek kórházi kezelésénél a klinikai tünetet veszik figyelembe. Ha nem szorul kezelésre az illető, akkor hazaengedik, ám az azt követő 14 nap sérülékeny időszak, a páciensnek fontos figyelnie magát, és azonnal jeleznie kell, ha újból súlyosbodnak a tünetei.

A tisztifőorvos azt is hangsúlyozta,

hogy az asztmás és allergiás betegek is a fokozottan veszélyeztetett csoportokhoz tartoznak.

A szájmaszk utcán történő viselésével kapcsolatban elmondta: az egyéni döntés kérdése, ám a maszkot szakszerűen kell viselni, például nem ajánlatos megérinteni, alányúlni. Azonban ha betegen kényszerülünk elhagyni otthonunkat, a szájmaszk viselése erősen ajánlott.

Müller Cecília szerint sokféle laboratóriumi vizsgálat létezik, de csak a kijelölt laboratóriumokban kimutatott teszteket tudják értékelni, a többinek nem tudják garantálni a minőségét.

Arra a kérdésre, miszerint hányadik pozitív tesztnél regisztrálnak valakit fertőzöttnek, a tisztifőorvos azt mondta, csak a bizonyított eseteket közlik hivatalosan.

A legmagasabb szintű védelmet nyújtó védőfelszerelés jár azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik bizonyítottan pozitív koronavírusos betegeket kezelnek. Emellett az olyan beavatkozásokat végzőknek, amelyek aerosolképződéssel vagy a beteg testüregébe történő behatolással járnak – fejtette ki Müller Cecília. Szavai szerint az említett kockázatokkal nem járó területeken elegendő az orvosi maszk, a gumikesztyű, valamint a köpeny.

Müller Cecília emlékeztetett:

a krónikus megbetegedésben szenvedők mindegyike a magas kockázati csoportba tartozik, így például a magas vérnyomásos betegek is, függetlenül attól, hogy hány éves az érintett.

Ha valakit a házi karanténban, otthonában ér baleset, rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, vagyis súlyos esetben ugyanúgy kimegy érte a mentő, kisebb problémánál pedig elég a háziorvost hívni – ismertette a tisztifőorvos.

Borítóképünkön Müller Cecília országos tisztifőorvos, a kép kivágás az Operatív Törzs sajtótájékoztatójának videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában