balszerencse

2020.05.12. 10:50

Kővel dobtak agyon egy izraeli katonát

Egy hajnalban, Ciszjordániban végrehajtott izraeli razzián egy palesztin támadó kővel fejbedobott egy katonát, aki belehalt sérülésébe – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a 21 éves Amit Ben Jigal szakaszparancsnok a Goláni nevű kommandós egységgel izraeli autókra köveket dobáló, és ezért terrortevékenységgel vádolt palesztinok őrizetbevételét célzó razzián vett részt a Dzsenin melletti Jaabad nevű faluban.

A Ciszjordánia északi részén, Szamáriában található faluban négy gyanúsítottat próbáltak előállítani, és

az akció végeztével, hajnali fél ötkor már távoztak a faluból, amikor az egyik ház tetejéről egy nagy kővel fejbe dobták az egyik katonát.

Noha védősisakot viselt, belehalt az ütés nyomán keletkezett sebesülésbe.

Az incidens után

az izraeli hadsereg nagy erőkkel megkezdte az elkövető felkutatását a faluban.

Amit Ben Jigal egyetlen gyermek volt, és ezért harci egységbe vonulásához szüksége volt a szüleitől kért különleges engedélyre. Egy hónap múlva szerelt volna le.

Hasonló eset történt két évvel ezelőtt egy Rámalláh melletti menekülttáborban, amikor szintén megölt egy izraeli katonát egy háztetőről a fejére dobott tégla. Az elmúlt években számos lövöldözéses, késszúrásos és gázolásos merényletet hajtottak végre izraeli katonák és civilek ellen főként magányos palesztin támadók, akiknek tettét a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, és más terrorszervezetek méltatták, de nem vállalták a felelősséget végrehajtásukért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában