Ország-világ

2021.03.22. 08:43

Kötter Tamás: fáj, hogy azok szavaznak a Momentumra, akiket Orbán emelt fel

Az író a Férfiak fegyverben című új, második világháborús könyvéről, a Momentum-nemzedék árulásáról és az új népbetegségről, a sorozatfüggőségről beszélt.

A legjobban az fáj, hogy azok a középosztálybeli sorstársaim kezdtek el a Momentumra szavazni, akiket a Fidesz emelt fel az elmúlt tíz év alatt – mondta Kötter Tamás író, ügyvéd. A Férfiak fegyverben című új, második világháborús könyvéről, a Momentum-nemzedék árulásáról és az új népbetegségről, a sorozatfüggőségről beszélgetett a Magyar Nemzet munkatársa.

A magyar középosztály krónikásaként ismerik, viszont nemrég jelent meg az új, második világháborús novelláskötete (Kötter Tamás: Férfiak fegyverben) Hogyhogy katonatörténetekre vágyott?

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nagyon rendes, normális, fiús gyerekkorom volt, és nem azért, mert nem vertek a szüleim, hanem mert fiúként nőhettem fel: igen, katonást játszottunk, és igen, persze mindig a magyarok voltak a jók, és ezért (is) ők győztek! Aztán ez a kisfiú felnőtt, belépett a felnőttek világába, ahol kénytelen volt megismerni a munka és az adófizetés terhét, a hivatalok packázásait, az árulást, a könyöklést, de megismerte a szerelmet és a barátságot is. És ez a felnőtt ügyvéd lett, aztán írni kezdett, és író vált belőle. Arról írt, amit igazán ismert, az „embertelen szervezetekben robotoló rabok”, a középosztály neurózisáról, vágyaikról, reményeikről, fájdalmaikról. De a gyerek, aki egykor voltam, bennem él, szinte minden nap beszélek vele. És ezt a gyereket mindig is érdekelte a történelem. Szóval nekiállt újra „játszani”. A másik ok, ami miatt ez a kötet megszületett, egy levél volt. Nagyapám parancsnoka igen bajtársias hangvételű levélben írta meg nagyanyámnak a férje eltűnését.

A főhadnagy nagyapámat „az üteg lelkének” nevezi. „Az üteg lelke” – mennyi minden van ebben a két egyszerű szóban: szeretet, bajtársiasság, tisztelet és elismerés.

A levél tartalma nem korlátozódik puszta tényközlésre, hanem hosszú oldalakon át, saját és szemtanúk beszámolójából merítve leírja nagyapám utolsó ütközetét: hogyan fedezte egyetlen páncéltörő ágyúval és egy maroknyi honvéd tüzérrel az egység visszavonulását az orosz tankokkal szemben. „Hős lelke velünk marad”, ezzel zárta a sorait. Érzik?! Micsoda tisztelet és mennyi remény ebben a négy szóban is!

A kommunizmusban, de újabban sem így ábrázolják a második világháborús katonákat. Inkább kicsinyítik katonai és emberi érdemeiket is.

Bevallom, amikor a levél végére értem, egyszerre borzongtam és sírtam. És akkor lett végleg elegem azokból a magyar honvédekről szóló hamis narratívákból, amelyeket 1945-től majdnem napjainkig belénk sulykoltak. Vegye mindenki tudomásul, hogy nem, nem voltak gyávák! Nem, nem ostoba tisztek irányították őket, és igen, helyzetükhöz, lehetőségeikhez képest mindig bátran helyt álltak, teljesítették az esküjüket. Ennek ellenére azért igyekeztem árnyaltan írni róluk.

A deheroizálást zsigerből elvetem, de művi pátosz sem uralja a történeteket.

Ezek férfiak, méghozzá fegyverben, akik túl akarnak élni. A lélek nem vész el soha, a főhadnagy utalt is rá, hogy „hős lelke mindig velünk marad”. Ennek hatására írtam egy novellát, a többi ebből következett.

Az örmény–azeri konfliktus idején hosszú sorok álltak mindkét ország toborzóirodái előtt. Fiatal és középkorú férfiak önként jelentkeztek harcolni. Európában, Magyarországon hasonló helyzetben látnánk ilyet?

Szerintem lennének sorok a toborzóirodák előtt. Európa többi részéről, főleg a nyugati részéről nem tudok nyilatkozni, rossz sztereotípia kezd elterjedni, miszerint totálisan feladták magukat, úrrá lett rajtuk egyfajta kulturális fáradtság. Kelet-Közép-Európát nagyszerű népek lakják, ha néha nem is értik meg egymást, és ebben nagy szerepet játszott a Nyugat állandó uszítása.

Én különösen nagyra tartom a saját népemet, mert elsősorban magyar vagyok, másodsorban magyar, harmadsorban magyar, negyedsorban európai, a többi pedig nem érdekel, és soha nem is fog.

Tőlem azt csinálnak a törzsek Afrikában, amit csak akarnak, és az Egyesült Államok összes női sportversenyén indulhatnak férfiak, ez az ő problémájuk, én nem kérek belőle, csak ne importálják ide.

 

Egyre gyakrabban megszólal politikai, közéleti témákban. Mi sarkallt arra egy sikeres ügyvédet, írót, hogy beszálljon a mindennapi iszapbirkózásba?

A motivációm sokáig egyetlenegy ember volt: Gyurcsány Ferenc. Egyszerűen nem akartam, nem bírtam belenyugodni abba, hogy ez az ember – Fekete-Győr András szavait idézve – „elhasznált politikustársaival” együtt visszajöhet a hatalomba. Gyurcsány Ferenc még egyszer nem szólhat bele, nem alakíthatja annak az emberi közösségnek a sorsát, amely határok nélkül magyarnak vallja magát. Olyan katasztrofális volt az ő kormányzása lelki, szellemi, erkölcsi és gazdasági értelemben, hogy ezt vétek még egyszer megkockáztatni.

A legtöbbet mégis a Momentumot „üti”.

Azért, mert cinizmusban, aljasságban, szervilizmusban, ürességben még a DK-n is túl tesznek. Ők egy nemzetközi hálózat részei, nemzetközi érdekeket szolgának. Gyanús nemzetközi hátterük van, Macron kijelentései sokatmondók, ahogy az is, hogy az olimpia megfúrása után Franciaország nyerte el a rendezés jogát.

A Momentumot a tudatipar emelte fel, ők reprezentálják itthon az új európai baloldalt, a „cool” életérzést.

A DK-ban legalább megvan az a „báj”, hogy a Gyurcsány Ferenc nevű magánszemély egyéni politikai ambíció­ját képviselik. Ez az ő hatalmi vágya, személyes projektje, ha innen kilépne, akkor a DK-nak is vége lenne. A hatalom csak eszköz, hogy irányt adjunk egy emberi közösségnek, nem pedig cél. De az ellenzék a hatalmat csak célnak tekinti.

Mit mondana egy fiatalnak, aki a Momentumra tervez szavazni?

Azt, hogy tanulmányozza a történelmet, nézzen utána mit okozott a baloldal ennek az országnak. A nyugati neomarxista vonulat sehova sem vezet, a Momentumnak egyetlen magyar földről, magyar kútfőből származó gondolata sincsen, mindig nyugati recepteket próbálnak alkalmazni, összeollózzák a programjukat. Magyar jelölttel szemben kampányoltak Erdélyben, az ukrán nyelvtörvényt nem kifogásolták, a kárpátaljai magyarok diszkriminálását lenyelték, mert nekik fontosabb az Ukrajna néven futó amerikai bábállam NATO-tagsága (vagyis az Egyesült Államok érdeke), mint a kárpátaljai magyarság sorsa.

Jogászként mit szól a Momentum programjához? Újságírókat tiltanának el a munkájuktól, vészbíróságot tartanának.

Amikor kihirdették a programjukat, egészen megrémültem mint jogász és magánember.

Egy korrekt kis 1970-es évekbeli, közép-amerikai katonai puccsnak minden lényeges elemét felsorolták: repterek megszállása, azonnali letartóztatások, Felcsútra telepített vészbíróság. Már csak az a kérdésem, hogy mikor fogják ácsolni a guillotine-okat, ha már a francia kapcsolatnál tartunk?

Ehhez a jog teljes megkerülésére lenne szükségük – és erőszakos hatalomátvételre. A legjobban az fáj, hogy azok a középosztálybeli sorstársaim kezdtek el a Momentumra szavazni, akiket a Fidesz emelt fel az elmúlt tíz év alatt. Vegye tudomásul mindenki, hogy 2010-ben ez az ország erkölcsileg, szellemileg, lelkileg lezüllött, gazdaságilag pedig centikre voltunk a görög összeomlástól és attól, hogy szuperstruktúrák, nemzetközi pénzügyi intézetek vegyék át az irányítást, így gazdasági báb­állammá váljunk. Az Orbán-kormány ezt megakadályozta. Egy jól működő országot hozott létre a koronavírus-járványig.

Miért fordult el ez a réteg Orbántól? A jólét feledtet?

Feledtet. Azt az érzést kelti, hogy „nekem minden eleve jár”, egyébként is „mindent magamnak köszönhetek”.

Az ellenzék és a nyugat-európai elit metatémákkal támadja az Orbán-kormányt. Ezek a középosztálybeli laptop-kapitalisták is elkezdtek metatémák iránt érdeklődni – fontosnak tartják a zöldforradalmat, a zöldkapitalizmust vagy éppen a jogállamiságot.

De ha megkérdezném bármelyiküket, nem tudnák megmondani, hogy az micsoda, ahogy egyetlen jogtudós sem tudná kifejteni. Ezek teljesítményelvű emberek, akik főleg a jobb fővárosi kerületekben és a kertvárosokban élnek. Állandóan értékelik magukat, a vállalatukat, csak a 2002 és 2010 közötti időszakot nem hajlandók valósan értékelni, ahogy a 2010 és 2022 közötti időszakot sem. Abban viszont hisznek, hogy ha Paksot lekapcsoljuk, a nap- meg a szélenergiával biztosíthatjuk az áramellátást. Csak akkor lehet, hogy nem fognak tudni Netflixet nézni. Vagy választaniuk kell a Netflix és a porszívózás között, mint a svédeknek.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában