Járvány

2020.04.17. 17:25

Körültekintéssel leleplezhetők a járvány csaló vámszedői

Németh Ágnes rendőr ezredes szerint józan gyanakvással fogadjuk a kereskedelmi célú megkereséseket.

A koronavírus-járvány miatt megnövekedett keresletet és az orvosi és védőeszközök globális hiányát kihasználva nem létező védőmaszkokkal üzletelő bűnözőcsoport két tagját fogták el a német, az ír, a holland és a brit hatóságok, amelyek egy spanyol és egy holland cég nevében 15 millió eurós szerződést kötöttek a német egészségügyi hatóságokkal védőmaszkok szállítására. A német hatóság 2,38 millió euró előleget át is utalt, ám még csak visszajelzés sem érkezett.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője szerint a negatív esetek arra intenek, hogy fokozott odafigyeléssel kell ellenőriznünk az adatokat, mielőtt bármit vásárolnánk az interneten, hogy megvédjük magunkat a csalóktól.

A német hatóságok bedőltek a csalóknak. Mit tehet, mit kell tennie az állampolgárnak, ha például interneten akar vásárolni? Hogyan ellenőrizhetjük le, hogy valódi cég van-e az adott webáruház mögött?

A cégek felelős vezetőinek kötelező ellenőrizniük a partnereik hitelességét. Az állampolgároknak is ezt tanácsolom. Ellenőrizni kell a web­áruház üzemeltetőjének ­adatait, amelyeknek szerepelniük kell a honlapon.

Cég esetében az adószám a www.e-cegjegyzek.hu/?cegkereses, egyéni vállalkozó esetében a www.nyilvantarto.hu/evny-lekerdezo/ oldalon ellenőrizhető. Az ellenőrzést szolgálja, ha megvizsgáljuk, el lehet-e érni telefonon a kereskedőt, válaszol-e a hívásokra, e-mailekre, automatikus válasz jön vagy a kérdéseinkre kapunk választ. A cég nevét beírva a netes keresőkön lehet tapasztalatokat, véleményeket gyűjteni. A közösségi oldalakra is érdemes beírni a cégnevet: sokat elmond, hogy enged-e az oldalán véleményeket megjeleníteni, válaszol-e rájuk, van-e negatív vélemény, azt rendezték-e megnyugtatóan. Azt is ki lehet szűrni, ha ugyanazok a személyek kommentelgetnek a különböző oldalakon.

Amennyiben külföldi a cég, akkor hasznos, ha beszéljük az adott nyelvet, amit használ, ám ha nem, akkor kérjünk segítséget, és akkor is, ha bizonytalanok vagyunk a netes vásárlásban. Ez független az életkortól, foglalkozástól, hisz nem érthetünk mindenhez. Egy 16-17 éves „netlakó” rokon, ismerős néhány perc alatt kideríti a kért információkat. Akkor se adjuk fel, ha a hozzátartozónk azt mondja: „Nem kell ez neked, minek rendelnéd meg?” Mondjuk meg, hogy a segítségét kértük, ha nem kell megrendelni, akkor szerezze be ő.

Mit tegyünk, ha az e-mail-címünkre érkezik ajánlat például a járványhoz kapcsolódó védőfelszerelésekre, fertőtlenítőszerekre?

Amennyiben már kapcsolatban állunk a céggel, kereskedővel, akkor ismerjük. Lehet, hogy a cég bővítette a profilját, ha akarunk, rendelünk. Ám ha nem ismerjük a céget, semmit nem kell tenni. Önmagában egy ajánlat nem jelent kockázatot. Nem kell megnyitni vagy rákattintani a benne lévő linkre, és akkor nincs gond. De ez bármilyen spamre („levélszemétre”) igaz. Amennyiben ismeretlen számunkra, jelöljük meg spamként, kártékony tartalomként. Ez a szűrő mindenki számára elérhető lehetőség. Kezdjünk el gyanakodni, ha ismeretlentől kapjuk, hogy honnan kapta meg az e-mail-címünket.

Miért fizessünk készpénzzel utólag, az áru kiszállításakor? A járványügyi ajánlások a kártyahasználatot vagy a banki utalást preferálják.

Ha ismerjük a kereskedőt és vásároltunk már nála, meg voltunk elégedve a termékkel, szolgáltatással, akkor lehet előre utalni. Első rendeléskor kérjünk utánvétes fizetést. Nem feltétlenül szükséges átadáskor készpénzzel fizetni, sok esetben lehet kiszállításkor bankkártyával is. Az utánvételes szállítás csökkenti a csalás kockázatát. A banki átutalást netes vásárlásnál akkor javasoljuk, ha ismerjük a kereskedőt és megbízható. Látjuk, hogy fizetéskor átnavigál egy bank oldalára és ott tudjuk a fizetést lebonyolítani egy biztonságos oldalon. A kereskedő oldalán soha ne fizessünk!

Miből láthatjuk, ha csalók próbálnak „eladni” valamit?

Ha valamiből hiány van, akkor kezdjünk gyanakodni, miként lehet, hogy az üzletekben nincs az áru, de a neten van, és főleg olcsón. Az ilyen hirdetés rendszerint hamis. Gyanúsan alacsony ár, hiányos vagy hiányzó cégadatok, ­rossz magyarsággal írt ajánlat mind-mind a csalást sejteti.

Mit tegyünk, ha védőruházatban csöngetnek be hozzánk azzal, hogy a tisztiorvosi szolgálattól/önkormányzattól/házi orvostól jöttek, hogy fertőtlenítsék a lakást koronavírus ellen?

Miért is kellene nálunk fertőtleníteni? – ez az első kérdés, amit tegyünk fel magunknak. Lakik nálunk fertőző beteg? A járványügyi hatóság javasolta, előírta? Ezek a szervek értesítik a lakosságot, ha ilyen szolgáltatást nyújtanak, illetve a településen szokásos módon, közösségi oldalon, vagy ismert személy, időslátogató, polgárőr hozza a hírt. Ha szórólap érkezik, kérdezzünk rá a polgármesteri hivatalban, hogy tényleg igaz-e, mivel a csalók is bedobhatják. Ha van városi tévé, rádió akkor ott is értesíthetik erről a lakosságot. Vagy nagyvárosban a házak üzemeltetését végzők a szokásos módon informálják erről a lakókat. Jelenleg egyébként nem tudunk arról, hogy ilyet elrendeltek volna. Magánszemély nem végez fertőtlenítést, erre szigorú szabályok vonatkoznak. Ezért ne engedjük be. Kérjük el az igazolványát és szükség esetén hívjuk fel a küldő szervet.

Amennyiben bűncselekmény áldozatai lettünk, értesítsük a 112-es ingyenesen hívható számon a rendőrséget. A koronavírusról az ingyenesen hívható: 06-80-277-455-ös vagy 06-80-277-456-os telefonszámokon kapunk felvilágosítást, illetve a Koronavírus.gov.hu honlapon juthatunk hiteles információkhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában