Magas vérnyomás

2019.11.16. 11:36

Kórházba került a szerb elnök

Szív- és érrendszeri problémák miatt péntek délután kórházba vitték Aleksandar Vucic szerb elnököt – közölte a köztársasági elnöki hivatal szombaton.

Lány, 2019. október 3. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a négy visegrádi ország államfõinek csúcstalálkozója második napján tartott sajtótájékoztatón a Prága közelében fekvõ Lány kastélyában, a cseh államfõk vidéki rezidenciáján 2019. október 3-án. A második napon a szerb és szlovén elnök is jelen volt a V4-es államfõi csúcson. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A 49 éves Aleksandar Vucicot a belgrádi katonai akadémiai kórházba szállították, sajtóinformációk szerint állapota stabil. Korábban már lehetett arról olvasni az újságokban, hogy az államfőnek magas a vérnyomása, ám most első ízben közölték hivatalosan, hogy a politikus szív- és érrendszeri problémákkal küzd.

Aleksandar Vucic 2014-ben lett Szerbia miniszterelnöke, három évvel később pedig köztársasági elnök. Az általa vezetett Szerb Haladó Párt a legnagyobb politikai erő a nyugat-balkáni országban.

Borítókép: Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a négy visegrádi ország államfőinek csúcstalálkozója második napján tartott sajtótájékoztatón a Prága közelében fekvő Lány kastélyában, a cseh államfők vidéki rezidenciáján 2019. október 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában