Ország-világ

2020.11.08. 17:43

Kórházakat záratott be, és orvosokat akart elvitetni a rendőrökkel Gyurcsány

Spórolni pedig a magyar emberek egészségén terveztek.

Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt 2006 után drasztikus kórházbezárásokra került sor, annak ellenére, hogy az akkori egészségügyi miniszter, Molnár Lajos megígérte: nem lesz kórházbezárás. Ezenkívül számos kórházban csökkentették az aktív ágyak számát, összevonások, kapacitásleépítések történtek – írja az Origó.

Kiderült: Gyurcsány nőgyógyászokat akart letartóztattatni a rendőrökkel, hogy megfélemlítsék az orvosokat. Most, a koronavírus-járvány idején, amikor Nyugat-Európa egészségügyi rendszere azért küzd, hogy ne omoljon össze, most, amikor a magyar egészségügy hősiesen teljesít, érdemes az akkor történteket feleleveníteni.

2006 és 2009 között Gyurcsány Ferenc második MSZP-SZDSZ kormánya több kórházat is bezáratott, így próbálva meg spórolni, miután a parlamenti választás előtt túlköltekeztek, és amúgy is eltitkolták a költségvetési hiányt.

SPÓROLNI PEDIG A MAGYAR EMBEREK EGÉSZSÉGÉN TERVEZTEK.

A második Gyurcsány-kormánynak három egészségügyi minisztere volt, Molnár Lajos (2006. június 9.–2007. április 6.), Horváth Ágnes (2007. április 6.–2008. április 30.) és Székely Tamás (2008. május 5-től). Molnár Lajos az SZDSZ frakciójában ült a parlamentben, de nem volt párttag. Horváth Ágnes 2007-ben lett SZDSZ-tag.

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEÉPÍTÉSE, A KÓRHÁZI RÉSZLEGEK, SŐT EGÉSZ KÓRHÁZAK BEZÁRÁSA MOLNÁR ÉS HORVÁTH MINISZTERSÉGÉRE ESTEK.

Molnár Lajos 2010-ben megjelentetett egy könyvet Miért lettem antipatikus cím alatt, amelyben leírja, hogy

A MÁSODIK GYURCSÁNY-KORMÁNY MEGALAKULÁSA UTÁN RÖGTÖN NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, HOGY NINCS PÉNZ, EZÉRT MEGSZORÍTÁSOKRÓL KELL DÖNTENI, A LEGNAGYOBB ELVONÁS PEDIG AZ EGÉSZSÉGÜGYET ÉRINTETTE.

Molnár arról írt a könyvében, hogy

reformokhoz nincs szükség pénzre, sőt azok megtakarításokkal fognak járni.

Az újdonsült egészségügyi miniszter eskütétele utáni első személyes találkozóján

GYURCSÁNNYAL NÉHÁNY NŐGYÓGYÁSZ LETARTÓZTATÁSA IS FELVETŐDÖTT ÖTLETKÉNT, HOGY MEGFÉLEMLÍTSÉK AZ ORVOSOKAT, ÉS LETÖRJÉK A MEGSZORÍTÁSOK MIATTI ELLENÁLLÁST.

Nem kellene példát statuálni, követni a pozsonyi példát?

- fordult Molnárhoz Gyurcsány. „Pár nappal korábban a magyar sajtó is közölte a hírt, hogy szülésért előre kért hálapénz átvételekor a rendőrség letartóztatott egy pozsonyi nőgyógyászt a rendelőjében. Én ezt nem tartottam szükségesnek„ – írta Molnár. Magyarán:

AZ ORVOSOK LETARTÓZTATÁSA GYURCSÁNY ÖTLETE VOLT, HOGY ÍGY FÉLEMLÍTSE MEG ŐKET. AZ IS JÓL LÁTSZIK, HOGY A MINISZTERELNÖK ÉS A MINISZTER ÚGY TÁRGYALT EGYMÁSSAL A LETARTÓZTATÁSOKRÓL, MINTHA EGY JOGÁLLAMBAN EHHEZ NEKIK KÖZÜK LENNE.

Gyurcsány és Molnár tervei nyomán kidolgoztak egy kórházbezáratási törvényt, amelyet 2006. december 18-án a Fidesz tiltakozása ellenére megszavaztattak a parlamentben. Ennek alapján

5 KÓRHÁZAT KELLETT VOLNA BEZÁRNI, 8-BAN PEDIG MEGSZŰNTETTÉK VOLNA AZ AKTÍV ÁGYAKAT.

A bezárásra ítélt kórházak a következők voltak: a fővárosi Schöpf-Merei Kórház, a Budai MÁV kórház, a borsodi Dialízis Center, a kecskeméti Repülőkórház és a Parádfürdői Állami Kórház.

A bezárásra ítélt kórházak listája nemsokára kibővült az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel (OPNI), amelynek közismert neve Lipótmező volt.

Molnár egyébként 2006. november 17-én – amikor bejelentette, hogy kórházreformot tervez a kormány – azt mondta, hogy

a reform miatt egyetlenegy kórházat sem fognak bezárni, csupán átalakítani.

ELÉG HAMAR KIDERÜLT, HOGY NEM MONDOTT IGAZAT.

Az aktív ágyakat a következő kórházakban szűntették volna meg: a bonyhádiban, a kapuváriban, a szikszóiban, a várpalotaiban, a zirciben, a nagykőrösiben, a soproni szanatóriumban, valamint a fővárosi Szent Rókus Kórházban.

A kórházak bezárása ellen 2007 márciusában és áprilisában heves tüntetések robbantak ki, a Fidesz pedig Alkotmányírósághoz is fordult az ügyben, mindhiába. A kórházbezárási törvény az év áprilisában lépett hatályba,

MOLNÁR LAJOS NÉHÁNY NAP MÚLVA PEDIG LEMONDOTT.

Állítólag Kuncze Gábor erre azt mondta, hogy

most van vége az SZDSZ-nek.

Erre azonban még kellett várni egy kis időt. Kunczénak akkor azonban tényleg „vége lett”, a párt új elnököt választott Kóka János személyében.

MOLNÁR UTÓDJA PEDIG AZ SZDSZ-ES EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAMTITKÁR, HORVÁTH ÁGNES LETT.

Ráadásképpen

GYURCSÁNYÉK BEVEZETTÉK A VIZITDÍJAT, AMELY AZ ELSŐ LÉPÉS VOLT AZ EGÉSZSÉGÜGY PRIVATIZÁCIÓJA FELÉ, AHOGY AZT AZ SZDSZ ÉS SZEMÉLYESEN GYURCSÁNY FERENC AKARTÁK,

még az MSZP-ben sem értett egyet mindenki. A fizetős egészségügyet jelentő vizitdíj 2007. február 15. és 2008. március 31. között volt érvényben. A Fidesz ugyanis ellenzékből élve a népszavazási kezdeményezéssel, a vizitdíj témaköréről 3 kérdést magánban foglaló népszavazást kezdeményezett, amelyre 2008. március 9-én került sor.

Ez összességében véve nemcsak a vizitdíjról, hanem a Gyurcsány-kormány politikájáról is szóló népszavazás volt.

A NÉPSZAVAZÁS SIKERESNEK BIZONYULT, ENNEK EREDMÉNYEKÉPPEN GYURCSÁNY – SAJÁT LEMONDÁSA HELYETT – MEGBUKTATTA A VIZITDÍJ „ARCÁVÁ VÁLT„ HORVÁTH ÁGNES MINISZTERT, AZ SZDSZ PEDIG NEM JELÖLT HELYETTE ÚJAT, SŐT KILÉPETT A KORMÁNYBÓL. BÁR KÍVÜLRŐL TERMÉSZETESEN TÁMOGATTA GYURCSÁNYT.

Igaz, egy év múlva pedig Gyurcsány is bukott.

Néhány kórházbezáratást az ellenzék, a szakma és a közvélemény tiltakozásának köszönhetően sikerült megakadályozni, azonban más intézmények nem voltak ilyen szerencsések.

A SCHÖPF-MEREI ÁGOST KÓRHÁZ ÉS ANYAVÉDELMI KÖZPONTOT, AZ ORSZÁGOS PSZICHIÁTRIAI ÉS NEUROLÓGIAI INTÉZETET (LIPÓTMEZŐ) ÉS A SVÁBHEGYI ÁLLAMI GYERMEKGYÓGYINTÉZETET BEZÁRTÁK, TOVÁBBÁ ÖSSZEVONTÁK, ILLETVE LEÉPÍTETTÉK A MARGIT KÓRHÁZAT, A BUDAI GYERMEKKÓRHÁZAT ÉS A JÁNOS KÓRHÁZAT.

Különösen a Lipótmező bezárása váltott ki értetlenséget, majd pedig botrányt, hiszen Európa-színvonalú intézmény volt, és már 1868-tól működött. A döntés miatt rengeteg pszichiátriai beteg lett hajléktalan.

Kocsis Máté 2013-ban – amikor még a Fidesz kommunikációs igazgatója és Józsefváros polgármestere volt – a következőképpen összegezte a kórházbezárásokat:

ezek miatt 8000 egészségügyi dolgozó elveszítette munkahelyét, nem volt elég eszköz, gyógyszer, mentőautó, orvos, ápoló.

A baloldal kormányzása idején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában