incidens

2021.06.27. 07:54

Könnygázt vetett be az isztambuli rendőrség a betiltott Pride menet ellen

A menetet egy több csoportból álló szövetség hirdette meg „Az utca a miénk” mottóval.

Százak gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy részt vegyenek egy meleg büszkeség (Pride) felvonuláson, szembeszállva a helyi hatóságok tiltásával és a nagy létszámban kivezényelt rendőrökkel.

A német hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrség könnygázt vetett be a város európai részében felvonuló tiltakozókkal szemben. Más jelentések arról számoltak be, hogy a rendőrök műanyaglövedékekkel lőtték az összegyűlteket. A szervezők szerint néhány részvevőt őrizetbe is vettek.

A menetet egy több csoportból álló szövetség hirdette meg „Az utca a miénk” mottóval, hogy tiltakozzon a török kormánynak az eltérő szexuális irányultságú emberekkel (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális – LMBTQI) szemben egyre ellenségesebb fellépése miatt.

A hatóságok már pénteken kordonokkal zárták le a menet útvonalát, a városrész kormányzata pedig néhány órával a kezdés előtt be is tiltotta a demonstrációt, az „erkölcsöt sértő” megmozdulásokról hozott törvényre hivatkozva.

„Törökországban 2015 óta tapasztaljuk a kormány LMBTQI+ emberekkel szembeni politikájának megváltozását. Az állam úgyszólván háborút hirdetett velük szemben” – mondta a dpa-nak nyilatkozva Yildiz Tar, a Kaos GL nevű csoport részéről. „A kormányzat célja, hogy a lakosság egészében ellenséges érzelmeket keltsen az LMBTQI+ emberekkel szemben” – mondta, hozzátéve, hogy a közösségüket érő gyűlölet-bűncselekmények száma emelkedik, és a támadók ellen nem indítanak eljárásokat.

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszeres kirohanásokat intéz az LMBTQI közösség ellen.

A hatóságok a hét elején betiltottak egy, az isztambuli Pride Hét keretében szervezett pikniket is. Jelentések szerint a rendőrség a helyszínen elkobozott minden, a közösség jelképeként használt szivárvány színű tárgyat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában