Ország-világ

2021.09.15. 06:47

Kocsis Máté: az előválasztás egy gyurcsányista átverőshow

A gyermekvédelmi törvényt ért brüsszeli támadásokról és fenyegetésekről, a növekvő migrációs nyomásról és a gazdaság újraindításával és élénkítésével kapcsolatos kérdésekről is szó lesz a kormánypártok ma kezdődő, kihelyezett frakcióülésén – közölte Kocsis Máté, aki szerint sokakat nyugtalanít Gyurcsány Ferenc újbóli hatalomra kerülésének lehetősége.

Lenti, 2020. június 24. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, a Fidesz frakcióvezetõje beszédet mond a kézilabda munkacsarnok alapkövének letételén Lentiben 2020. június 24-én. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: szerinte a baloldal taktikája a mocskolódásra, gyűlöletkeltésre és az álhírekre épül.

Melyek lesznek várhatóan a fő témák a kormánypártok szerdán kezdődő frakcióülésen? Mit vár, miről beszélhet majd a miniszterelnök?

A tanácskozás a szokásoknak megfelelően a miniszterelnök politikai helyzetértékelésével, feladatszabással kezdődik, majd megvitatjuk a jelentősebb politikai témákat. Ezek közül kiemelkedik a gyermekvédelmi törvényt ért brüsszeli támadások kérdése és a kilátásba helyezett brüsszeli fenyegetések, illetve az afgán helyzettel összefüggésben kell beszélnünk a növekvő migrációs nyomásról, a határvédelemről, az ország biztonsági kérdéseiről. Hasonlóan nagy teret kapnak majd a gazdaság újraindításával és élénkítésével kapcsolatos kérdések. Magyarország sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, és kilábalt az általa okozott hullámvölgyből, de a cél nem pusztán ennyi volt, hanem a minél nagyobb gazdasági bővülés. Ez ad ugyanis majd alapot a fiatalokat, a családokat, a nyugdíjasokat és a vállalkozókat segítő intézkedéseknek is.

A politikai ellenfeleikről is szót ejtenek majd?

Nyilvánvalóan szót kell ejtenünk a baloldalról is, mert Gyurcsány Ferenc vezetésével azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik egyszer már tönkretették és szétrabolták az országot. Emellett fontos téma lesz a járvány is. Szerintem folytatni kell ősszel is az oltási kampányt, mert a járvány ellen a legnagyobb védettséget az oltás adja. Nem lehet fényevéssel és kétértelmű pártközleményekkel a járványt megfékezni, kizárólag az oltás működik. Egy magyar ember felnőtt koráig 12 védőoltást kap, mind-mind az életet, az egészséget védi, hasonlóan a mostani vakcinához. Az oltás a barátunk, az oltás mindenkié.

A jövő héten kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A következő hónapok a Tisztelt Házban is csak a kampányról szólnak majd? Mit lehet tenni, hogy megőrizzék az Országgyűlés méltóságát a felfokozott hangulat közepette is?

Nem számítok nagyobb felfordulásra, mint ami eddig volt. A baloldali politikusok már mindent és mindenhogy elmondtak, újjal már nem tudnak előállni. Mocskolódás, gyűlöletkeltés, álhírek. Ez az ő taktikájuk. Az üzenetük nagyjából abban foglalható össze, hogy akasztás, lámpavas, fejbelövés, börtön, erőszak. Azt megfigyeltem, hogy valamiért arról sosem beszélnek például, hogyan csinálnának a mostani kormány által produkált hat százalék körüli gazdasági növekedésből többet, vagy hogyan bővítenék tovább a foglalkoztatottságot, hogyan vinnék még jobban az ország ügyeit. Persze egyszerű a magyarázat: nem csinálnák jobban. Ezért nem is beszélnek róla. Amíg ők voltak kormányon, a munkanélküliség például négyszer akkora volt, mint ma.

Maradt még jelentős, említésre méltó jogalkotási munka, amit ebben a ciklusban elvégeznének?

A törvényalkotás jórészt összekapcsolódik a korábban már említett témákkal. A kormánynak van a szokásos rendben megalkotott törvényalkotási programja, emellett szeretnénk például a gyermekvédelmi csomag további elemeit is a Ház elé vinni, van még tennivaló azon a területen. A kormány is több gazdasági intézkedést tervez, amelyek segítenék az emberek mindennapjait, ilyen például a családi adóvisszatérítés, és ezen felül személyi kérdésekről és nemzetközi szerződésekről is kell döntenie majd a parlamentnek.

Noha korábban azt mondta az ellenzék, a Fidesz félelmében az utolsó pillanatban a maga javára módosíthatja a választási törvényt, most mégis a Párbeszéd módosítana, hogy megtarthassák a Fudan Egyetemről tervezett népszavazást is. Mit gondol erről? Támogatható az ötlet?

A népszavazás nagyszerű dolog, minden alkalom fontos, amikor a magyarok véleményt nyilváníthatnak. Ez lehet egy országgyűlési vagy önkormányzati választás, vagy egy népszavazás, de ide sorolnám akár a nemzeti konzultációt is, aminek ugyan jogi relevanciája nincs, de a politikai jelentősége meglehetősen nagy. Ebből a megfontolásból – és a költségtakarékossági szempontok miatt is – van létjogosultsága annak a javaslatnak, amely szerint nem lenne akadálya, hogy egy népszavazást egyazon napra tűzzenek ki egy országgyűlési választással.

Egyre aktívabb a Facebookon, ahol mostanában többnyire a baloldalon élcelődik. Jobb nevetni rajtuk, mint sírni miattuk?

A baloldal fenyegetőzése és mocskolódása sokszor már siralmasan vicces.

Mit szól ahhoz, hogy a Fidesz Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! petíciója nagyobb érdeklődést vált ki, mint az ellenzék által olyan nagy reményekkel várt előválasztás?

Ebben nincs semmi meglepő. Az előválasztásról néhány tízezer becsapott ember kivételével már hónapok óta mindenki tudja, hogy egy blöff, egy gyurcsányista átverőshow. A lapokat már rég leosztották. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc esetleges újbóli hatalomra kerülése valóban izgalmas és kockázat, ez nem véletlenül nyugtalanít sokkal több embert.

Mit gondol arról, az Európai Unió nekiment a gyermekvédelmi törvény miatt hazánknak? Mit vár a témában tartandó népszavazástól?

Kétgyermekes apaként azt tudom mondani, hogy a szülők bármikor képesek tűzbe menni a gyermekükért. Brüsszel ezúttal rossz és nagy fába vágta a fejszéjét, tapasztalatból mondom, hogy a szülői ösztönökkel politikai alapon szembemenni lehetetlen. Sokadjára is annyit üzenünk az LMBTQ-lobbinak: el a kezekkel a gyerekeinktől!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában