Járvány

2020.06.20. 13:44

Kijárási tilalmat vezettek be a felvételi vizsgák idejére Törökországban

Korlátozott idejű kijárási tilalmat vezettek be Törökországban, ahol 1,6 millió diák tesz középiskolai felvételi vizsgát – írta szombaton a helyi média.

Az Anadolu Ayansi állami hírügynökség beszámolója szerint az ország 81 városában délelőtt 9 órától délután 15 óráig lesz érvényben a korlátozás, hogy elkerüljék a torlódásokat a vizsgák helyszínein a belépésnél és a távozásnál.

A hírügynökség fényképfelvételein szájmaszkot viselő diákokat lehetett látni, amint a szigorú biztonsági intézkedések közepette felsorakoztak a vizsgaközpontoknál. A diákoknak, akik közül többeket szüleik is elkísértek, maszkokat adtak és kézfertőtlenítőt. A biztonsági személyzet áttetsző arcvédőt viselt és védőkesztyűt.

A tájékoztatás szerint mentesülnek a kijárási tilalom alól azok, akik már korábban megvásárolták jegyeiket a távolsági közlekedés járműveire, hogy a diákokat elkísérjék.

Hasonló korlátozás lesz június 27-én és másnap, amikor az egyetemi felvételi vizsgákat tartják az országban közölte a héten a belügyminisztérium.

A bevásárlóközpontok és a pékségek a korlátozás ideje alatt nyitva tarthatnak szombaton.

Törökország az első fertőzéses esetek kimutatása, március 11. óta többnyire csupán hétvégeken rendeltek el a hatóságok vesztegzári korlátozást egyes tartományokban. Egy esetben volt országos kijárási tilalom. Ilyen hétvégi korlátozás éppen két héttel ezelőtt volt.

Az országban több mint 185 ezer fertőzéses esetet regisztráltak, 4905-en meghaltak a kórban, míg 157 ezer 516-an felgyógyultak belőle.

A 83 milliós lakosú államban a hónap elején enyhítettek a korlátozásokon, megnyitottak az éttermek, légijáratok indultak, és folytatódtak a mérkőzések a sportági bajnokságokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában