Járvány

2020.04.29. 10:35

Két beteg kapott vérplazma-készítményt a Semmelweis Egyetemen

A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Fotó: Kovács Attila

A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt.

A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.

A járvány során végzett orvosi vizsgálatok és tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az úgynevezett „citokin-vihar” egészséges szérum hozzáadásával visszaszorítható.

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak, akik igazoltan gyógyultak, 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket. A jelentkezőket az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várják.

Fotó: Kovács Attila / Semmelweis Egyetem

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott projektet dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelyből az elsőt április 27-én adták be a Semmelweis Egyetem két betegének.

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában