Ország-világ

2020.10.24. 12:38

Kedvező a tapasztalat a magyar gyártású remdesivirnél

A súlyos COVID-19-betegek állapota valamelyest javult az elmúlt néhány napban, miután megkapták a készítményt.

Budapest, 2020. május 8. A kormany.hu által közzétett képen védőfelszerelést viselő orvos ellát egy beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. május 8-án. MTI/Árvai Károly/kormany.hu

Forrás: MTI/kormany.hu

Fotó: Árvai Károly

Már több COVID-19-beteg kapta meg a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen – amely részt vesz a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban. Az első betegnek október 14-én adták be a remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert az egyetem Pulmonológiai Klinikáján. Müller Veronika, a klinika igazgatója az Origónak azt mondta: kedvezőek a tapasztalatok, javult azoknak az állapota, akik eddig megkapták a szert, ám a hatékonyság mértékét a klinikai vizsgálat mutatja majd ki, amihez több idő és tapasztalat szükséges. Jelenleg a klinikai vizsgálat elején tartanak, hiszen mindössze néhány nap telt el azóta, hogy beadták a remdesivir-infúziót az első betegnek. Interjú Müller Veronikával, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatójával.

Október közepén kapta meg az első beteg a magyar gyártású remdesivirt. Müller Veronika az eddigi tapasztalatokról elmondta, összességében úgy látják, hogy a súlyos COVID-19-betegek állapota valamelyest javult az elmúlt néhány napban, miután megkapták a magyar gyártású remdesivir-készítményt. A Semmelweis Egyetem már a járvány első hullámában is alkalmazta a gyógyszer amerikai változatát, most pedig a magyar gyártású remdesivirt adják a betegeknek. „Nagyon bizakodóak vagyunk, mert a nemzetközi tapasztalatok is meggyőzőek, és azoknál a betegeknél, ahol megfelelő indikáció mellett alkalmazzák, várható a gyorsabb felépülés” – mondta Müller Veronika.

A Richter által gyártott remdesivir használata mellett sok kiegészítő terápiát alkalmaznak, hogy a betegek gyógyulását minél inkább elősegítsék. A Semmelweis Egyetem klinikáin a COVID-19-betegek magas színvonalú kezelésének szerves része a vérplazma-terápia is. Ez a felgyógyult betegek véréből kivont plazmakészítmény, ami megfelelő mennyiségű ellenanyagot tartalmaz. Eddig csaknem hatvan beteg kapott plazmát, de ennél a kezelésnél sem lehet kizárólagos hatást bizonyítani.

A kombinált kezelés az, ami reményeik szerint majd az első hullámhoz hasonlóan kedvező eredményeket hoz – magyarázta az Origónak a szakember.

Borítókép: A kormany.hu által közzétett képen védőfelszerelést viselő orvos ellát egy beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. május 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában