Önkormányzat 2019

2019.10.13. 12:13

Karácsony: a budapestiek ma visszaszerezhetik városukat

Örömét fejezte ki amiatt, hogy a korábbi két önkormányzati választásnál jóval nagyobb a részvétel az első adatok alapján.

Ez a nap a budapestieké lesz, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik városukat – mondta Karácsony Gergely, közös ellenzéki főpolgármester-jelölt újságíróknak, miután vasárnap leadta szavazatát Zuglóban.

„Ez a nap a budapestiek napja lesz, semmiképpen nem az én napom, nem az ellenzék napja, nem is az ellenzéki jelöltek napja, hanem a budapestieké, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik a városukat” – fogalmazott a politikus.

Karácsony Gergely úgy értékelt: Budapest az elmúlt kilenc évben egyre inkább kicsúszott az itt lakók kezéből, mert a főváros vezetése folyamatosan engedett a kormány önkormányzati lehetőségeket csorbító politikájának.

Elvették Budapest pénzét, Városligetét, HÉV-hálózatát, iskolákat, kórházakat, és azt a lehetőséget is, hogy a város saját maga hozza meg a vele kapcsolatos legfontosabb döntéseket – tette hozzá.

Hangsúlyozta: most itt a lehetőség, hogy ezen változtassanak. „Azt vállalom, hogy október 13-tól visszaadjuk Budapestet azoknak, akik a valódi tulajdonosai, a budapestieknek” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy mit tartana kudarcnak a mai nap után, Karácsony Gergely azt mondta: semmit nem tart kudarcnak, tekintettel arra, hogy megváltoztatták az ellenzéki politikát, képesek voltak létrehozni az ellenzéki egységet és képesek voltak a budapestiek bevonásával kampányolni.

A politikus arra kért minden budapestit, hogy ne feledjék, „a Fidesz mindenhol Fidesz”, vagyis ne osszák meg szavazataikat, mindhárom voksukat az ellenzéki összefogás jelöltjeire adják.

Arra a kérdésre, hogy ünneplésre számít-e este, Karácsony Gergely úgy válaszolt: „komoly tétekben” fogadott, hogy győzni fognak, „úgyhogy ez így is lesz”.

Karácsony Gergely örömét fejezte ki amiatt, hogy a korábbi két önkormányzati választásnál jóval nagyobb a részvétel az első adatok alapján.

Az ellenzéki jelölt a kampányt úgy jellemezte: az „sokszor lélekemelő, de még többször gyomorforgató” volt.

Karácsony Gergely – akit felesége és gyermekei kísértek el a szavazásra – köszönetet mondott családjának, hogy „kibírták ezt a nagyon kemény néhány hónapot”, valamint megköszönte a támogatást az ellenzéki pártoknak és a kampányban részt vevő aktivistáknak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában