egészségügy

2017.11.06. 08:37

Jelentősen csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben

Már középtávon is, de hosszútávon mindenképpen drasztikusan csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (EESZT) köszönhetően – mondta Vartus Gergely, a területért felelős miniszteri biztos hétfő reggel az M1-en.

A miniszteri biztos elmondta, a receptek felírásától a kiváltásukig minden mozzanat elektronikusan történik az új rendszerben. Ugyanakkor 2018 végéig még a hagyományos, papírra írt recepteket is megkapják a betegek. Utána pedig kérésre lesz továbbra is hozzáférhető a papírra írt vény – fűzte hozzá.

Vartus Gergely szerint a rendszer november elsejei bevezetésekor volt „némi fennakadás”, de ez sem a betegellátásban, sem a gyógyszerek kiadásában nem okozott leállást.

Ennek egyik oka az lehetett, hogy a kórházaknak saját elektronikus rendszereik vannak, és az új rendszer bevezetésekor ezeket az elektronikus felületeket nem akarták megváltozatoztatni, újra cserélni.

Van, aki nagyon szoros együttműködésben könnyedén „megugrotta” ezt a feladatot, van olyan, ki kevésbé – mondta, hozzátéve, hogy a problémák kijavítása éppen zajlik vagy már meg is történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában