kaposvári gyermekotthon

2020.02.06. 17:50

Javítóintézetbe megy a társát bántalmazó fiatal

Három év javítóintézeti nevelésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság a somogyi megyeszékhelyen működő Zita gyermekotthonban tavaly történt ügy elsőrendű vádlottját, társait két, illetve másfél év próbára bocsátotta csütörtökön hozott elsőfokú határozatában.

A Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya közleményében azt írta: a letartóztatásban lévő 17 éves elsőrendű vádlott, valamint az eljárás során szabadlábon védekező 18 és 16 éves társa

többször, különösebb ok nélkül, pusztán szórakozásból verte meg a sértettet.

A 17 éves fiú tavaly december közepén a nála fiatalabb, alacsonyabb, gyengébb fiút a szobájába hívta, ahol ököllel az arcán és a felsőtestén többször megütötte, majd a földre kerülő sértettet a hajánál fogva felrángatta, tovább ütötte és megrúgta.

Néhány nappal később az első és a másodrendű vádlott együtt verte meg a fiút annak ellenére, hogy könyörgött, ne bántsák őt.

Az elsőrendű vádlott december végén újra a sértettre támadt. Többször megütötte, megrúgta, kezét hátra csavarta, ujjait hátra feszítette. A bántalmazást még akkor is folytatta, amikor a fiú a fájdalomtól sírva fakadt és a földre került. Ez volt az az eset, amelyet a harmadrendű vádlott mobiltelefonon rögzített.

A világhálóra kikerült felvételen hallani, hogy a videó készítője hangosan nevet és a verésre buzdítja a 17 éves fiút.

Ennek a cselekménynek az egyik nevelő vetett véget azzal, hogy benyitott a szobába.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor reális esélye volt annak, hogy súlyosabb sérülései keletkezzenek.

A bíróság a vádlottakat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt marasztalta el. A döntést az ügyész mindhárom vádlott esetében tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

A Somogy Megyei Főügyészség az ítélettel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy

a Kaposvári Járási Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Csoportja tavaly 13 emberrel szemben emelt vádat gyermekotthonban, illetve lakásotthonban elkövetett bűncselekmények miatt.

Ezek közül három volt testi sértés, míg négy vagyon elleni erőszakos bűncselekmény köztük rablás vagy önbíráskodás. Ezen ügyek sajátossága, hogy az elkövetők, valamint a sértettek egyaránt gyermekotthonban élő fiúk voltak, és volt több olyan bűnügy is, amelyekben a sértetti kör azonos volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában