Ország-világ

2020.06.27. 07:25

Izer Norbert: igazságossá teszi a kata szabályait a kormány

Több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból.

A kormány igazságossá teszi a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályait – hangoztatta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Izer Norbert azt mondta, hogy több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból.

Az összeget azok a nagy cégek róják majd le, amelyek ma színlelt szerződéssel, a kata visszaélésszerű alkalmazásával foglalkoztatják az embereiket – jelentette ki.

Az államtitkár szerint a változtatások a legtöbb katást nem érintik, de érdemben tisztíthatják a piaci viszonyokat.

A kata mértéke nem változik – közölte. Úgy fogalmazott, hogy az adónem „továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb terhet jelentő közteherviselési lehetősége marad”. Az egyetlen cél, hogy kizárják a visszaélés lehetőségét – mondta.

A probléma lényege, hogy bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként. Nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket – emelte ki Izer Norbert.

A legfontosabb módosítás ezt a helyzetet szüntetné meg azzal, hogy bizonyos esetekben extra befizetést ír elő. Ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot, akkor a 3 millió forint feletti rész után 40 százalékos adót kell leróni.

Fontos, hogy a pluszadót az üzletfélnek, azaz a nagy cégnek kell befizetnie. Így nem éri majd meg a „bújtatott foglalkoztatás” – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában