Charlie Hebdo

2017.11.06. 13:07

Ismét halálos iszlamista fenyegetés érte a francia szatirikus lapot

Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap, mert újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.

Riss lapigazgató elmondta, hogy a szerkesztőség ellen 2015. január 7-én elkövetett, 12 áldozatot követelő iszlamista merénylet óta – amelyet az al-Kaida terrorszervezet magára vállalt – nem szűntek meg a halálos fenyegetések a lap ellen.

A lapigazgató hozzátette: vannak időszakok, amikor egyértelmű halálos fenyegetéseket kapnak a közösségi oldalakon. „Nem könnyű megmondani, hogy komolyak-e ezek a fenyegetések vagy sem, de elvi okokból mindig komolyan vesszük és feljelentést teszünk” – tette hozzá.

„Mondhatunk bármit a Charlie Hebdóról, ezzel semmi gond, de senkit sem lehet halálosan megfenyegetni sem az utcán, sem egy lapban, sem sehol. Nem szabad feladni az elkötelezettségünket. Mi folytatjuk. Hűek maradtunk az irányvonalunkhoz” – mondta a nemcsak az iszlámot, hanem a többi vallást és a hagyományos értékeket is rendszeresen kigúnyoló lap vezetője.

A Charlie Hebdo múlt heti számának címlapján az egyik legismertebb iszlámszakértő, Tariq Ramadan erekcióban lévő nemi szervvel látható, felette „az iszlám hatodik pillére” felirattal.

Tariq Ramadan, a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista szervezet alapítójának 55 éves svájci állampolgárságú unokája, aki az oxfordi egyetem professzoraként a konzervatív muzulmán körökben nagy népszerűségnek örvend, Franciaországban viszont vitatott személyiség: a köztársaság világi jellegét hirdető és védő értelmiség a politikai iszlám hirdetőjeként tartja számon. Tariq Ramadan gyakori vendége a francia televíziók iszlámról szóló vitaműsorainak.

A teológus a Facebookon reagált először a francia sajtóban megjelent vádakra, és azokat a „mindenkori ellenségei” által elindított rágalomhadjáratnak nevezte. Tarig Ramadan ellen tíz nappal ezelőtt érkezett az első feljelentés nemi erőszak, szexuális támadás és fenyegetés vádjával, majd csütörtökön egy másik nő hasonló vádakkal tett ellene egy második feljelentést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában