tragédia

2020.02.02. 16:00

Ismét civilek haltak meg légicsapásokban

Legkevesebb 9 ember, köztük több gyerek meghalt Szíria északnyugati részén a kormányerők vagy a velük szövetséges orosz légierő által végrehajtott légicsapásokban – jelentette vasárnap a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Az Idlíb tartományban, Szarmínnál végrehajtott támadásban egy család hét tagja is meghalt – közölte a civil szervezet.

Az AFP helyszíni tudósítója szerint egy kétszintes házat ért találat, és az épület teljesen megsemmisült. Egy 9 és egy 13 éves gyerek holttestét zokogó apjuk szeme láttára emelték ki mentők a romok alól. Az apa, aki feleségét is elveszítette a támadásban, a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy elmenekültek Szarmínból, csak azért jöttek vissza, hogy néhány dolgot magukkal vigyenek.

Idlíb és Aleppó tartományban két másik légicsapásban is meghalt egy nő és egy gyerek.

Idlíb, valamint Aleppó, Hama és Latakia Idlíb tartománnyal szomszédos területei a korábban az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Frontként ismert Hajat Tahrír as-Sám nevű dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt áll, és az elmúlt héten a kormányerők több támadást is indítottak, és jelentős eredményeket értek el ezen a területen, amely a fegyveres ellenállás egyik utolsó bástyája Szíriában. December eleje óta mintegy 388 ezer ember menekült el a térségből a harcok miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában