tartalmas szünidő

2019.07.22. 15:48

Idén is 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain

A tavalyihoz hasonlóan az idén is csaknem 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány számára a gyermek és a családok segítése az első. Hozzátette: akkor lehet családbarát ország Magyarország, ha mind iskolaidőben, mind iskolán kívül az állam úgy segíti a családokat, ahogy az számukra a legelőnyösebb.

Az államtitkár hozzátette,

a nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át.

Arról is beszélt: 2010 előtt nem voltak hasonló programok, amelyeken több tízezer gyermek vehetett volna részt. Ha az ellenzéken múlt volna, nem jöhettek volna létre ilyen rendezvények, mert az Erzsébet-programról szóló 2012-es törvényt nem szavazták meg az ellenzéki képviselők az Országgyűlésben – mondta.

Rétvári Bence közölte: a stabil költségvetés és Magyarország gazdasági eredményei ma már lehetővé teszik, hogy a kormány mintegy 4,4 milliárd forintot fordítson az Erzsébet-táborok programjaira. Hozzátette, e táborok rendezvényei a teljes Kárpát-medencei magyarságnak szólnak, és közös programokat is szerveznek az anyaországbeli és a határon túli magyar fiatalok számára.

Kitért arra: az ottalvós balatoni táborok mellett idén hétezren vehetnek részt családi Erzsébet-táborokban, a napközis táborokban pedig mintegy hatvanezren kapcsolódhatnak ki. Emellett idén először volt lehetőség arra is, hogy a program résztvevői ingyen utazhassanak vonattal a zánkai táborba.

A zánkai ottalvós táborokban a fiatalok a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket – a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást – is kipróbálhatják, ami az államtitkár szerint a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül tehetségkutató versenyt is rendeznek a fiataloknak, valamint többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában