Ország-világ

2020.08.13. 06:14

Hátsó szándék vezérelte Sorost a járvány miatt kialakult gazdasági válság kezelésében

Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió belső ellenségének nevezte Soros György a Népszavának adott születésnapi interjúban. Ezt azzal indokolta, hogy hazánk nem támogatja a nyílt társadalom migrációbarát elképzelését, amelyet egyébként hagyományos európai értéknek nevezett. Az írásban mentegették a milliárdos emberéleteket tönkretevő pénzügyi spekulációit is.

Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Mûvészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Clemens Bilan

Soros György legutóbbi interjúja újabb bizonyíték arra: továbbra is képtelen elfogadni, hogy Európában vannak olyan országok, amelyek nem a nyílt társadalmak kiépítését erőltető, utópisztikus ideológia alapján akarják berendezni az életüket – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a milliárdos spekuláns 90. születésnapja alkalmából a Népszavának adott tegnapi interjúban egyebek mellett belső ellenségként írtak Magyarországról. Hollik István felháborítónak nevezte, hogy Soros egyenlőséget tesz az európai értékek és a nyílt társadalom eszméi közé.

„Soros György azt állítja, hogy azok az országok, amelyek nem támogatják ezt a liberális agendát, szembemennek az európai értékekkel. Mi azonban azt hangsúlyozzuk, hogy kontinensünk keresztény értékekre épül, és ezek élesen szemben állnak a nyílt társadalom utópiájával. Ahol az utóbbit kipróbálták, ott rossz vége lett” – fejtette ki. Hozzátette: az Európai Uniónak és elődjének az első hatvan éve sikertörténet volt, ez pedig annak köszönhető, hogy a második világháború után Európa újjáépítését keresztény alapon kezdték meg.

„A nyílt társadalom eszmerendszere alapján berendezni a kontinensünket súlyos tévedés lenne. Bár azt el lehet nézni, ha valaki téved, de azt továbbra sem fogjuk hagyni, hogy Soros a brüsszeli liberális barátaival meg is valósítsa ezt az elképzelést” – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

„Az interjúban a szegény áldozat szerepében tüntetik fel Sorost, aki valójában a liberális, emberi jogi fundamentalista, globalista világrend egyik élharcosa. Állításuk szerint a spekulánst »elvei, demokratikus elkötelezettsége« miatt érik világszerte támadások, s emiatt gyártják róla az összeesküvés-elméleteket. Holott tudjuk nagyon jól, hogy az általa finanszírozott szervezetek a nyílt társadalom hálózata révén összedolgozva »összeesküvés-gyakorlatot« valósítanak meg, ez a legfőbb oka annak, hogy támadják őt” – jelentette ki a lapnak Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője. Szavai szerint azt, hogy Soros „megrogyasztotta az angol jegybankot”, úgy mutatták be, mintha a nemzeti valuta elleni pénzügyi spekuláció erkölcsileg helyes, világszerte elfogadott, normális dolog lenne, nem pedig rosszindulatú és önző lépés, amely negatív hatással van az adott ország lakosainak életére is.

„Ne feledjük, hogy amikor Soros meg akarta venni a magyar OTP Bankot, akkor a forint ellen is spekulált”

– fogalmazott az elemző, arra is kitérve: az írásban „politikai harcos”-ként jellemzik a spekulánst, aki Trumppal és Orbánnal vívja küzdelmét. Szavai szerint ezzel a kijelentéssel éppen hogy leleplezik, hiszen felelősség és legitimáció nélkül politizáló politikai szereplőről van szó.

Párkányi Eszter arra is kitért: fény derült Soros örökjáradék-kötvényes javaslatának legfőbb okára is.

Természetesen nem segíteni akart az ötletével a járvány miatt kialakult gazdasági válság kezelésében, hanem hátsó szándék vezérelte

– folytatta.

„Az interjúban ugyanis arról beszél a milliárdos, hogy az örökjáradék-kötvények kibocsátásához szükséges forrásokat az EU úgy tudná biztosítani, ha rendelkezne adóztatási hatáskörből származó elégséges bevétellel” – mutatott rá az elemző.

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában