rakétaválság

2018.12.06. 09:52

Háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét

Szakértők szerint a NATO fel fog lépni Oroszország ellen.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét, a NATO lépni fog Oroszország ellen, mert az megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, emiatt pedig egyre bizonytalanabb helyzet alakul ki Európában.

A szakértő az M1 csütörtöki műsorában hozzátette:

úgy látszik, hogy Oroszország harminc év után felmondja a Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő által kötött megállapodást.

Elmondta: tény, hogy Oroszország a megállapodás szerint túl nagy hatótávolságú fegyvert állított fel. A kihelyezett SSC-8 típusú rakétarendszernek 2500 kilométer a lőtávolsága, ami azt jelenti, hogy Oroszország nyugati részéről Hollandia vonaláig bárhová el lehet lőni vele – fűzte hozzá.

A szakértő arra is kitért, hogy helyes döntésnek tartja Magyarország növekvő koszovói és afganisztáni szerepvállalását.

A magyar katonák számára hamarosan végett ér a ciprusi misszió, de a felszabaduló kapacitást ismét felajánlja Magyarország a NATO számára, ezzel is tartva magát választott politikájához, a nyugat-balkán védelméhez – értékelte Kis-Benedek József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában