összeérnek a szálak

2020.10.07. 06:29

Gyurcsány lánya Iványi marketingese

Saját lánya megélhetéséért is szólalt fel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Országgyűlésben, amikor heves szónoklatban támadt a kormánynak Iványi Gábor egyházának állítólagos kivéreztetése miatt. A lánya, Gyurcsány Anna marketingesként dolgozik az Oltalom Karitatív Egyesületnél.

Először önkéntesként dolgozott a hajléktalanszállón – mondta el a Magyar Nemzetnek egy, az Oltalom Karitatív Egyesületnél dolgozó informátor Gyurcsány Anna foglalkoztatásáról.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc lányát kedves fiatal lánynak ismerte meg, de a felső vezetők által védett személynek számított. „Önkéntesként ugyanazt a munkát elvégezte, mint a többiek, még külső szolgálatot is ellátott, amikor az utcán élő hajléktalanokat kellett felkeresni. Továbblépésként a fűtött udvarban dolgozott, azon a helyen, ahová az alkoholos befolyásoltságú hajléktalanokat is beengedték” – emlékezett vissza az egykor ott dolgozó szociális munkás. Hozzátette, hogy Gyurcsány lánya rendkívül gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hamar irodai pozícióhoz jutott.

A lap megtalálta Gyurcsány Anna LinkedIn profilját, ahol az egyesület marketingkoordinátoraként tünteti fel magát. A DK elnöke is megerősítette: lánya valóban az egyesületnél dolgozik.

„Iványi Gábor hajléktalanszállója közkedvelt a szociális munkások köré­ben, ugyanis szociális munkát ellátó intézményektől eltérve kimondottan jó fizetések vannak. Egy átlagos dolgozó nettóban 250-300 ezer forintot is megkeres egy hónapban, ezért is érthetetlenek a kivéreztetésről szóló hírek, ugyanis az állami normatíva biztosítja a szociális munkások kiemelkedő bérét” – árulta el az egykori dolgozó.

A fent említettek tükrében látható, hogy erős kötelék fűzi össze Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkészét a Gyurcsány családdal.

Felmerül a kérdés, hogy egy állami feladatot ellátó hajléktalanszállónak milyen marketingtevékenységet kell végezni, milyen munkakapcsolat van az ellenzék vezérének lánya és Iványi között.

Legutóbb Gyurcsány Ferenc még parlamenti felszólalásában kérte számon a kormányon a MET anyagi nehézségeit.

„Iványi Gábor perben, és ahogy látom, haragban áll önökkel. Azzal a veszéllyel néz szembe, hogy az önök állami közműszolgáltató cége lekapcsolja a gázt, ezért majd nem tud szállást és enni adni a rászorultaknak” – szólalt fel a DK elnöke, aki beszédében azt akarta láttatni, hogy a kormány nem ad támogatást egy szegényeket oltalmazó lelkésznek. A valóság ezzel szemben az, hogy

Iványi Gábor már közel egy évtizede a DK kottájából játszik.

Emlékezetes pillanat volt például, amikor 2012-ben az egyházi jogállását elveszítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét javasolta államfőnek Gyurcsány. 2018-ban Iványi Gábor a szerb határhoz látogatott, ahol a sajtónak szívtelen, aszociális, az éhezőkön segíteni nem akaró állapotokat írt le, miközben tudta, hogy Szerbia felől nyitott a tranzitzóna.

Gyurcsány természetesen egyből megszólalt az ügyben, szerinte a jog erejével éheztették a bevándorlókat.

Az Iványiék és a DK által hangoztatott kivéreztetés és üldözés egyébként olyannyira nem állja meg a helyét, hogy az általa vezetett Oltalom Karitatív Egyesület csak az utóbbi nyolc évben két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában