Járvány

2020.06.10. 16:42

Gyurcsány is beszállt az MSZP-s videóhamisítási botrányba

A DK elnöke volt pártját támadja az ügy kapcsán.

Budapest, 2020. március 1. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Három napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az MSZP konkrétumokat is mondjon legújabb botránya kapcsán: állítólag egy többfős testület, a kommunikációs stáb engedélyezte az MSZP hírhamisító videóját. Bár a botrány egyre nagyobb, a szocialisták szerint Korózs Lajos nem hibázott. A Gyurcsány Ferenc vezette DK azonban másképp látja a helyzetet, szerintük a MSZP helytelenül járt el, amikor egy álmentőssel készített videót. Gyurcsány megint a szocialisták ellen szítja a baloldaliakat – írja az Origo.

MSZP: Korózsnak nem kell lemondania

A hírhamisítási ügy harmadnapján Szakács László, az MSZP elnökhelyettese fontos dolgokat árult el pártja botrányvideójáról az ATV-ben. Szavaiból az derül ki, hogy

  • belső vizsgálat indul a Korózs-féle videó miatt,
  • a kommunikációs stáb engedélyezte a felvétel előkészítését és közzétételét.
  • Tehát sokkal problémásabb a helyzet, mint ahogy azt elsőre gondolni lehetett, ugyanis egy többfős testület döntött a videó nyilvánosságra hozásáról.

    Időközben kiderült, hogy Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság egykori újságírója, Ujhelyi István MSZP-s uniós képviselőjének az asszisztense, sajtósa készítette a felvételt. Szalay és Ujhelyi közlése szerint Szalay technikai segítséget nyújtott az anyag elkészültéhez, annak tartalmában nem működött közre.

    Hiába gyűrűzik a botrány, Szakács védelmébe vette párttársát. „Korózs Lajos elkötelezetten, szakmailag magas színvonalon látja el feladatát, ezért Korózsnak nem kell lemondania a történtek miatt” – fogalmazott a szocialista politikus, aki szerint az álmentős nővel beszélgető Korózs Lajos nem hibázott. A televíziós csatornának arra a kérdésére, miszerint ebben az esetben ki a felelőse az ügynek, úgy válaszolt, hogy annak, aki előkészítette és elkészítette a videót.

    Gyurcsányék: Korózs hibázott

    Teljesen másképp látja a helyzetet Gyurcsány Ferenc DK-ja, szerintük több probléma is van a Korózs Lajos videójában szereplő nővel. Komáromi Zoltán, a párt egészségpolitikusa az ATV-n kijelentette, Németh Athina néven senki sem szerepelt a nyilvántartásban, sem ápolóként, sem mentőápolóként, sem mentőtisztként. „Ha valaki egyszer bekerül a rendszerbe, akkor is benne marad, ha abbahagyja az egészségügyi tevékenységét, csak az szerepel mellette, hogy inaktív” – tette hozzá.

    Nem véletlen, hogy a DK nyilvános bírálatot fogalmazott meg. A megroppant szocialisták nagyot hibáztak, amit Gyurcsányék most a maguk javára tudnak fordítani.

    Mint ismert, a volt kormányfő régi álma, hogy teljesen maga alá gyűrje egykori pártját, az MSZP-t.

    Menekül a felelősség elől az MSZP

    Mint ismert, vasárnap felkerült a párt közösségi oldalára egy videó, amelyben Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselő egy magát mentősnek bemutató nővel beszélgetett. Németh Athina szokatlanul durva hazugságokat fogalmazott meg, többek között azt állította, hogy mialatt a koronavírus-járvány alatt önkéntesként dolgozott, a kórházból hazaszállítottak közül tízből kilencen meghaltak.

    Nem sokkal a felvétel megjelenése után az Országos Mentőszolgálat és a betegszállító cégek közleményben jelezték, hogy nincs ilyen nevű alkalmazottjuk, és nem is tudnak ilyen esetekről, sőt, az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepelt Németh Athina neve.

    Az MSZP ezt követően egy közleménnyel állt elő, de ez is rosszul sikerült. A párt azt állította, hogy Korózs Lajos beszélgetőpartnere egy magán mentőcégnél, a Szamaritánus Mentőszolgálatnál volt állásban. Csakhogy kiderült, hogy ez sem igaz, így a szocialisták a videó után a közleményüket is törölték az oldalról.

    Közben az Origo szerint az is kiderült, hogy Németh kapcsolatban áll a Soros-féle Helsinki Bizottsággal, továbbá számos baloldali politikussal:

  • Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke;
  • Demszky Gábor korábbi főpolgármester,
  • Magyar Bálint volt oktatási miniszter,
  • Wittinghoff Tamás, Budaörs baloldali polgármestere.
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig büntetőfeljelentést tett rémhírterjesztés miatt.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában