Ország-világ

2021.05.23. 09:54

Gyurcsány Ferenc teljes kontroll alatt tartja Karácsonyt

Karácsony Gergely csupán a kirakat, a háttérben viszont Gyurcsány Ferenc és köre áll Mráz Ágoston Sámuel szerint.

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc politikai stratégiájának a végrehajtója – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában – írja a Magyar Nemzet.

Az elemző rámutatott, hogy

Karácsony nemcsak a kampányban jutott alárendelt szerepre, hanem egy esetleges győzelem esetén bármikor leváltható lenne a pozíciójáról.

– Húsz évvel ezelőtt is Gyurcsány Ferenc és köre volt az, aki Medgyessy Pétert miniszterelnöki székbe juttatta, és abban a pillanatban, amikor érdekük fűződött hozzá, a magyar közjogi rendszer lehetőségeit kihasználva leváltották a miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc került a helyére.

Azzal kapcsolatban, hogy a fővárosban is Gyurcsány Ferenc köreinek van a legnagyobb beleszólásuk a valós döntésekbe, Mráz Ágoston Sámuel kiemelte, hogy a főpolgármester Facebook-kommunikációja mögött is például a Gyurcsány-kormány egykori kabinetfőnöke, Gál J. Zoltán áll.

Az elemző szerint ahogyan a főpolgármester körül Gyurcsány Ferenc emberei ülnek a főváros döntéshozói pozícióiban, miniszterelnökként is hasonlóan kontroll alatt tartaná a DK elnöke.

– Ha Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy a főváros után az országban is ő legyen a meghatározó döntéshozó, akkor ehhez két dologra van szüksége: Karácsony Gergely ne legyen túl erős és folyamatos kontroll alatt legyen

– fogalmazott Mráz Ágoston.

Az elemző szerint a főpolgármester bejelentése a miniszterelnök-jelölti indulásról siker helyett kudarc lett, melynek következtében Karácsony Gergely az elmúlt egy hétben jól láthatóan menekült a sajtó elől.

– Pedig az a baloldali politikus, aki állandóan azért kesereg, hogy a sajtószabadság állítólag milyen rossz helyzetben van Magyarországon, az mégsem menekülhetne az újságírói kérdések elől

– hangsúlyozta az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában