Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Gulyás: mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést. Eddig 18 800 szerződést kötöttek meg a bankok;

a szerződések 88 százaléka a legmagasabb összegre, 10 millió forintra köttetett, további 5 százalék 8 és 10 millió forint közötti összegre, 5 százalék 5 és 8 millió forint közötti támogatásra, míg az 5 millió alatti összegre kötött szerződések aránya 2 százalék volt

– ismertette a jelentés főbb adatait a babaváró támogatásról szólva.

Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés,

az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi.

A miniszter a nagycsaládos autótámogatásról szólva elmondta: eddig több mint 22 431 kérelmet nyújtottak be és 5238 határozat született.

Hozzátette: igyekeznek felgyorsítani a folyamatot.

Elmondta:

több mint negyven autótípus felel meg az feltételeknek, ezek közül a legnépszerűbb igényelt típusok a Dacia, az Opel, a Ford és Skoda.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a jelzáloghitel csökkentésre vonatkozóan 7712 kérelmet nyújtottak be és 3419 támogató határozat született. Jelezte: itt is igyekeznek gyorsítani a kérelmek feldolgozásán. A falusi csokról szólva közölte: július 31-ei adatok szerint 375 kérelem érkezett, a befogadott kérelmek összege 2,1 milliárd forint.

Kitért arra is, hogy

a Magyar falu programmal kapcsolatban még inkább elégedettek, hiszen az 5000 lakosúnál kisebb települések 96 százaléka regisztrált a programba és 92,5 százaléka pályázott is.

A miniszter ismertetése szerint az elbírált pályázatokra eddig 21 milliárd forintot fizettek ki: orvosi eszközökre és rendelőkre 6 milliárdot, egyházi és közösségi helyiségek létrehozására, felújítására 13 milliárd forintot, sportparkokra pedig 2 milliárdot.

A közösségi területek felújításán belül – folytatta – temetők fejlesztésére, a belterületi közterület-karbantartáshoz szükséges eszközfejlesztésre, falu és tanyagondnoki szolgálatra, óvodák udvarának felújítására, önkormányzati utak felújítására, valamint polgármesteri hivatalok és orvosi szolgálati lakások felújítására jutott forrás.

A miniszter úgy értékelt:

a Magyar falu programban gyors és jól működő a pályázati rendszer, gyors döntések születnek.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a kormány jelentést hallgatott meg a jászberényi Electrolux gyár csoportos létszámleépítésével kapcsolatban. Kijelentette:

a munkahelyteremtő gazdaságpolitika jegyében a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a csoportos létszámleépítésében érintett dolgozók egyetlen napot se legyenek munka nélkül.

Azt szeretnék, hogy

január 1-jére ne legyen olyan munkavállaló, aki ha akar, ne tudna dolgozni

– mondta.

Hozzátette: irodát nyitottak annak érdekében, hogy minden egyes munkavállaló elhelyezkedésével foglalkozni tudjanak.

Gulyás Gergely úgy vélte: azok a fejlesztések és beruházások, amelyek Jászberény környékén történtek az elmúlt időszakban, kellő kapacitást jelentenek arra, hogy senki ne maradjon munka nélkül.

Közölte: a kormány kérésére Varga Mihály, aki pénzügyminiszterként a foglalkoztatási ügyekért is felel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jászberénybe látogatott.

Hozzátette:

a 800 embert érintő leépítés jogszerűségét a kormányhivatal vizsgálja.

Arra a kérdésre, hogy valóban újra megnyitják-e Szíriában a magyar nagykövetséget, Gulyás Gergely közölte: az újjáépítést támogatják, de a nagykövetség megnyitásáról egyelőre nem született döntés.

Arról, hogy Dobrev Klára, DK-s EP-képviselő szerint el akarják érni az Európai Parlamentben, hogy az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak EU-s forrásokra, Gulyás Gergely azt mondta: nem fog megváltozni az eddigi gyakorlat, amely szerint tagállami keretek között érkeznek az uniós források, míg a közvetlenül elérhető támogatások aránya elhanyagolható, néhány százalék marad.

A minisztert arról is kérdezték, milyen üzenete van a felvidéki magyarok számára, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a héten a magyar-szlovák futballmeccsen együtt fotózkodott a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével, Andrej Dankóval. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a kérdés elhallgatja azt a tényt, hogy a szlovák parlament elnökéről van szó, aki a magyar Országgyűlés elnökével együtt nézte a mérkőzést, és aki az elmúlt években számtalan ügyben kifejezetten segített a magyar érdekek érvényre juttatásában.

Az, hogy a szlovák parlament elnöke a díszpáholyból néz meg egy ilyen meccset, egy ország minimális kulturáltsága esetén kérdésként sem merül fel – jegyezte meg.

Magyarország nagy jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban, ami elismerés mind az országnak, mind Trócsányi László biztosjelöltnek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen megválasztott elnök a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős posztra jelölte a magyar politikust.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: szükség van a Balkán integrációjára, a csatlakozási tárgyalásokat meg kell kezdeni vagy gyorsítani kell mindazon államokkal, amelyek megfelelnek a feltételeknek. Ez az unió erősödését szolgálja. Ugyanakkor perspektívát kell felmutatni a csatlakozásra váró országok számára is – tette hozzá.

Jelezte, az európai parlamenti meghallgatások során érhetik majd támadások a magyar jelöltet, hiszen a portfólió szorosan összefügg az Európát megosztó bevándorlás kérdésével. A balkáni útvonal állította meg a tömeges migrációt – emlékeztetett.

A várható támadásokat a bevándorláspolitikában elfoglalt magyar álláspont miatti bosszúként értékelte a miniszter, hozzátéve: Trócsányi Lászlót Magyarországon is a bevándorláspártiak támadják.

A portfolió Magyarországot illet – emlékeztetett -, mindenkinek meg kell fontolnia, meddig éri meg Trócsányi Lászlót támadni, akiről Gulyás Gergely azt mondta: egyike a legalkalmasabb jelölteknek.

A közjogi rendszer megerősítése miatti bírálatokkal kapcsolatban azt mondta: a változtatások nem Trócsányi László miniszterséges alatt zajlottak, így azokat „nehéz vele összefüggésbe hozni”.

A kormánynak továbbra sincs árfolyamcélja, és tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét – szögezte le a forint árfolyamát firtató kérdésre, hozzátéve: ma egy forintgyengülés sokkal kevésbé lényeges kérdés, miután a devizahitel-csapdából kisegítették az emberek jelentős részét.

A forint gyengülésének költségvetési hatásaira vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: a költségvetésben az árfolyamváltozás, adott esetben a gyengébb forint, annyi bevételt hoz, amennyi kiesést eredményez.

Kijelentette: nem látja annyira szélsőségesnek az árfolyamváltozást, hogy a magyar gazdaságpolitikának a szükségesnél mélyebben kelljen ezzel foglalkoznia.

A miniszterelnöknek a nyugdíjasok rezsiutalványához mellékelt levelének kézbesítése nem okoz pluszköltséget – válaszolta a miniszter egy kérdésre.

A Pikó András a budapesti Józsefváros ellenzéki polgármesterjelölt kampányközpontjában tartott házkutatásról kijelentette: a feljelentést a helyi választási bizottság tette, mert egy fénykép alapján úgy ítélte meg, hogy fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Szerinte a képet látva nehéz másképpen értékelni az esetet, mint hogy megvalósult a cselekmény, ennek kiderítése azonban a bűnügyi szervek feladata.

Az ügyben normális menetben, szakszerű eljárás zajlik, a nyomozó hatóság pedig akkor járt volna el helytelenül, ha a a választási bizottság feljelentése ellenére nem jár el – hangsúlyozta.

„Azt látom, az ellenzék semmilyen eszköztől nem riad vissza a választási kampányban” – fogalmazott.

Elmondta: egyetért Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével abban, hogy egy ilyen botránynak személyi következménye kell, hogy legyen, és bízik abban, hogy a választópolgárok levonják majd a helyes következtetést.

Egy további kérdés azt érintette, hogy az előző parlamenti ciklus három fideszes képvielője, Mengyi Roland, Simonka György és Varga Gábor összejátszhattak közbeszerzési ügyekben. A miniszter elmondta: korábban az adóhatóság leállította a nyomozást, most azonban az ügyészség vizsgálja az esetet. Az érintetteknek kötelességes segíteni a nyomozást – jelentette ki.

Gulyás Gergely egy kérdésre megerősítette: a Fidesz tisztújítása után is miniszter marad, nem lesz a Fidesz alelnöke.

Nincs napirenden az alaptörvény módosítása – válaszolta egy kérdésre, hangsúlyozva: nem kívánnak változtatni azon, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, és biológiai okok folytán nekik lehet gyermekük.

Arról a sajtóhírről, hogy a Magyar Fejlesztési Központot hackertámadás érte, azt mondta: nincs információja arról, hogy hackertámadás lett volna, arról végképp nincs, hogy ez adatvesztéssel járt volna.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. szeptember 12-én

Hozzászólások

Fejlesztések sora a Csíkvár téren
V. Varga József
Megújul a szabadbattyáni faluközpont
műszaki átadás / 7 perce
A nyár végén kezdett felújítás befejeződött a Budai út 64–68. számú épületnél
A mozgásukban korlátozottakat is segítik.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DOBOSI OTTÓ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS KÁROLY 74 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 21-én 15 órakor lesz a bodajki temetőben. Gyászoló család
„Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.” Fájó szívvel emlékezünk BŐCS ZOLTÁN halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy drága feleségem Ifj. FEKETE IMRÉNÉ sz. Várdai Judit Anna volt OTP majd APEH dolgozó 65 éves korában megtért teremtőjéhez. Hamvait az öreghegyi Szent Donát Kápolna urnafalában, szentmise keretében helyezzük örök nyugalomba 2019. szeptember 19-én 14 órakor. Megközelíthető: 24-es busz, Bányató megállóhely, Donát utca.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VENDÉG JÓZSEF 68 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 16 órakor lesz a Béla úti temető ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájó szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerék és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, sógor, após ÁCS KÁROLY a Köfém nyugdíjasa 2019. augusztus 31.-én, életének 90. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14 órakor a Szentháromság (Hosszú) temetőben lesz. Lelki üdvéért engesztelő szentmise a temetés napján, 13 órakor a Ciszterci templomban. Köszönetet mondunk azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy TRINGER GYULÁNÉ született Nagy Edit 80. életévében csendesen elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 20-án 12 órakor veszünk végső búcsút a székesfehérvári Hosszú temetőben. A gyászoló család
A család mély fájdalommal tudatja, hogy SZUROK EMIL súlyos betegség után, 74 éves korában elhunyt. Hamvait 2019. szepteber 19-én 16 órakor a székesfehérvári Budai úti Református templomban helyezzük örök nyugalomra. Kérjük a gyászolókat, hogy együttérzésüket egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORGOS ISTVÁNNÉ szül. Kocsis Mária életének 88. évében 2019. 08. 30-án csendesen örökre elaludt. Búcsúztatója 2019. 09. 17-én 11 órakor lesz a Csutora temetőben. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TURI IMRÉNÉ szül. Aradi Márta fodrász mester életének 98. évében csendesen elhunyt. Temetése és az engesztelő szentmise áldozat 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a székesfehérvári Szent Imre templomban (Barátok temploma). Egy szál virággal búcsúzunk. Szeretetünk örökké él! Turi család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LIBIK FERENCNÉ szül. Újvári Teréz 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én 17 órakor lesz a sárkeresztesi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON LAJOS villanyszerelő mester 62 évesen türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én 9 órakor a Sóstói református temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOBOSI OTTÓ nyugállományú ezredes 2019. augusztus 21-én 86 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Magyar Honvédség Parancsnoksága a "Magyar Honvédség Halottjának" tekinti. Drága halottunktól 2019. szeptember 17-én 10 órakor veszünk végső búcsút, katonai tiszteletadással, Székesfehérváron a Béla úti temető ravatalozójában. Kérjük, hogy kegyeletüket egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLMÁN JÁNOSNÉ szül. Kiss Erzsébet Etelka Székesfehérvár, Prohászka úti lakos hosszantartó betegségben életének 79. évében elment közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. CSIKVÁRY ISTVÁN Lovasberény szülötte és Díszpolgára 86 éves korában megtért Teremtőjéhez. Hamvait 2019. szeptember 14-én, szombaton 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a Lovasberényi Római Katolikus temetőben. Kérjük a gyászolókat, hogy együttérzésüket 1 szál virággal fejezzék ki! Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik osztoznak fájdalmunkban. Gyászoló család
„Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.” Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BORISZOV ZOLTÁN Baracska Község Polgármestere temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérve sírjára koszorút, virágot helyeztek, levélben vagy személyesen fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él...” Fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem, szeretett édesanyám, nagymamánk és dédmamánk WÁGNER FERENCNÉ iszkaszentgyörgyi lakos életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2019. szeptember 19-én 16 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elmentem szeretteim, nehéz volt már élni, kopogok a Jóistennél bebocsájtást kérni. Búcsúzom tőletek, nekem így már könnyebb, értem néha napján ejtsetek egy könnyet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL GÉZÁNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 13-án (pénteken) 16 órakor lesz a kálozi református temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló család
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünk őrzi drága emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRATANCSIK MÁTYÁS pázmándi születésű kápolnásnyéki lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 13-án 14 órakor lesz a kápolnásnyéki temetőben. Egyben köszönetet mondunk a gyászunkban osztozóknak. Gyászoló család
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KRAJLA ERZSÉBET 77 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra 2019. szeptember 18-án 11 órakor helyezzük a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Gyászoló család
Remekül álcázott termékbemutatók / 12 perce
Fogyasztóként kaphattunk tanácsokat a Fehérvári Civil Központban
Bokros Judit
Tovább nő a város tüdeje / 17 perce
Több mint 118 ezer fát ültetnek el még az idei évben Székesfehérváron
Palocsai Jenő
Munkaerőpiac / 19 perce
Nem kell félni a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától
Emlékverseny / 21 perce
Ne hagyja ki az év utolsó legrangosabb kerékpáros eseményét!
Illatzsákok, levendulával / 22 perce
Ismét elkezdődtek a Négykezes kedd sorozat foglalkozásai a Hetedhét Játékmúzeumban
Bokros Judit
nfl / 26 perce
Egész évre kidőlt a Super Bowl-győztes irányító