egyenrangú

2020.07.21. 13:30

Fürjes: Budapest csak akkor lehet sikeres, ha külső kerületei is azok

A főváros fejlesztésével kapcsolatban egységes Budapestben gondolkodik a kormány – emelte ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a XVI. kerületben.

Számunkra Budapest minden kerülete és lakója egyenrangú és egyformán fontos – hangoztatta Fürjes Balázs a Budapesti Útépítési Program tavalyi ütemében – a kerületben tizenegy szakaszon, 3,77 kilométer hosszan – megújult utak átadóünnepségégén.

Az államtitkár a kormány céljának nevezte, hogy a főváros külső kerületeiben is jó legyen lakni, élni és jól lehessen közlekedni. Felidézte: a parlamenti ciklus felénél öt nagyon jelentős olyan intézkedést hoztak, amelyeknek elsősorban a külső kerületek a kedvezményezettjei.

Ezek között említette az öt év alatt 50 milliárd forint állami forrásból megvalósuló Egészséges Budapest programot, a rozsdaövezetekben a lakásépítéseket serkentő Városi otthonteremtési programot, a Zöld park programot, illetve azt is, hogy hozzáláttak a hetente egymillió embert szállító HÉV-vonalak teljes felújításához.

Az ötödik ilyen intézkedésként hivatkozott Fürjes Balázs a budapesti földutak felszámolását célzó programra, amelyre 2022-ig 25 milliárd forintot fordítanak.

Fürjes Balázs úgy fogalmazott: „ráadásul ellensúlyoznunk kell Budapest városvezetésének első ránézésre igazságtalan lépéseit”, mert – folytatta – Karácsony Gergely főpolgármester néhány hete „lehúzott” kerületi útfejlesztéseket a főváros költségvetéséből, és olyan kerületektől vettek el pénzt, ahol fideszes a városvezetés.

Fürjes Balázs rámutatott:

nem lehet büntetni azokat a kerületeket, ahol saját szabad döntésükből az emberek fideszes polgármestereket választottak.

Az útfejlesztési program arra is hivatott, hogy ezt a diszkriminatív, igazságtalan döntést ellensúlyozza – fogalmazott.

Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség Budapesti útépítési program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, a XVI. kerület fideszes országgyűlési képviselője Nagy-Budapest létrejöttére is utalva arról beszélt, hogy az útfejlesztési programmal 70 éves adósságot próbál a kormány a külső kerületekkel közösen felszámolni.

A fővárosi Fidesz kezdeményezésére 2017-2018-ban született kormánydöntés arról, hogy belátható időn belül felszámolják az összes külső kerületi földutat – emlékeztetett a kormánypárti politikus.

Szatmáry Kristóf beszámolt arról, hogy a fejlesztési forrásokra 13 kerületi önkormányzat pályázott több mint 200 fővárosi útszakasz mintegy 50 kilométer hosszon való aszfaltozására, szilárd burkolatúvá tételére.

A XVI. kerület a múlt évi forrásokból mintegy 1,3 milliárd forinthoz jutott, hozzávetőleg hét kilométernyi út megépítésére, amelyből forgalmi szempontból is fontos gyűjtőutakat borítottak aszfalttal – mondta Szatmáry Kristóf, azt is közölve, hogy a program folytatódik, a kormány erre a 2021-es költségvetésben is biztosított forrást.

Kovács Péter, a XVI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere a kormányzati támogatást megköszönve a többi között szólt arról, hogy

a korábban tervezett 2024 helyett már 2022-re meg tudják szüntetni a kerületben a belterületi földutakat.

2006-ban a kerület úthálózatának 27 százaléka volt földút, ez az arány mostanra mintegy egy százalékra csökkent – mondta.

A HÉV és a metró összekötése nagyon fontos lenne a kerületnek, ugyanakkor a projekt a főváros új vezetése miatt „egy helyben toporog”, ezért Szatmáry Kristóffal a kormányzathoz fordultak, hogy vállalja át a projekt tervezését – mondta.

Hozzátette:

szintén a fővárossal közös projektje volt a kerületnek a fővárosi üzemeltetésű utak felújítása, de a megállapodást Karácsony Gergely egyszemélyes döntésével „felrúgta”.

„Egyelőre úgy néz ki, hogy 2024-ig egyetlen méter fővárosi fenntartású főút sem fog megújulni a fővárosi önkormányzat beruházásában” – mondta a polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a kormány ebben is segít majd az önkormányzatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában