felkészült ellátórendszer

2018.11.15. 23:50

Fülöp Attila: biztosítják a férőhelyeket a rászorulóknak

A hajléktalan emberek számára fenntartott befogadók kihasználtsága országos szinten 75 százalékos, Budapesten 72,5 százalékos.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kiemelte: férőhelyhiány miatt senkit nem utasítottak még el, ez a jövőben is így lesz, a kormány továbbra is biztosítani fogja a férőhelyeket a rászorulóknak. Az ellátórendszer felkészült az idei télre – tette hozzá.

Fülöp Attila rámutatott arra, hogy a hajléktalanellátás sok szervezet – a rendőrség, a mentőszolgálat, az önkormányzatok, a helyi polgárőrségek és a civil szervezetek – együttműködésén alapul.

Az államtitkár szólt arról is, hogy aki segíteni szeretne a rászoruló embereken, az hívja az ellátók diszpécserszolgálatait, amelyek értesíteni tudják a helyzetben legjobban segíteni tudó szervezeteket.

Kérdésre válaszolva közölte: a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés október 15-ei, egy hónappal ezelőtti hatálybalépése óta 931-gyel több férőhelyet vettek igénybe, és nyolc esetben indult hajléktalan ember ellen szabálysértési eljárás. Tehát az intézkedés elérte azt a célt, hogy motiválják a rászorulókat az ellátórendszer igénybevételére – jegyezte meg.

Fülöp Attila elmondta: ma Magyarországon – a november elsején megnyílt időszakos férőhelyekkel együtt – 19 500 férőhely áll rendelkezésre, ebből 7500-7600 nappali, a többi éjjeli. A férőhelyek fele a fővárosban, a többi nagyobb vidéki városokban van.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az utcai életforma nem emberhez méltó élet. „Nemcsak azért, mert méltatlan, nem tudja megélni emberi méltóságát, hanem azért is, mert veszélyes, különösen a tél közeledtével” – fogalmazott, majd azt hangsúlyozta: ezért nekünk az a kötelességünk, hogy a hajléktalan emberek számára egy olyan ellátórendszert működtessünk, amely képes arra, hogy az emberhez méltó körülményeket megteremtse számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában