robbanás okozta

2017.09.23. 17:31

Földrengés volt Észak-Koreában a legutóbbi atomkísérlet közelében

Az epicentrum néhány kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantás helyszínétől, de egyelőre nem tudni, hogy természeti jelenség volt-e, vagy robbanás okozta.

A kínai szeizmológiai intézet szerint a 3,4-es erejű földrengés fészke „nulla kilométeres mélységben” volt, és gyaníthatóan robbanás okozta. Erre leginkább a hipocentrum (fészek) elhelyezkedéséből lehet következtetni, másrészt abból, hogy az epicentruma öt kilométerre volt a szeptember 3-i földrengés központjától, ahol Észak-Korea végrehajtotta hatodik és egyben legerősebb nukleáris föld alatti robbantását, amely Phenjan szerint hidrogénbombával végrehajtott kísérlet volt.

A dél-koreai meteorológiai szolgálat 3-as erősségűre becsülte a rengés erejét, és számára ez inkább természetes földrengésnek tűnik, nem észleltek ugyanis olyan hanghullámokat, amilyeneket általában a nem természetes módon keletkező földrengések generálnak. A meteorológiai szolgálat szerint a rengés központja mintegy 20 kilométerre délkeletre volt a szeptember 3-i földrengés epicentrumától.

A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő nemzetközi szervezet, a CTBTO első jelentésében közölte, hogy vizsgálja „a szokatlan szeizmikus aktivitást”, amelynek központja szerinte még távolabb, körülbelül 50 kilométerre volt a szeptember eleji nukleáris kísérlet helyszínétől.

Nem sokkal később Lassina Zerbo, a CTBTO igazgatója közölte Twitter-üzenetében, hogy két szeizmikus jelenséget is észleltek, és nem valószínű, hogy ezek ember okozta események voltak. Hasonlítottak ahhoz az „omláshoz”, mint amelyet a szeptember 3-i nukleáris robbanás után 8,5 perccel észleltek – írta Zerbo.

Az amerikai földtani intézet, az USGS szerint egyértelműen nem állapítható meg, hogy az általa 3,5-ös erősségűnek mért földmozgás emberi tevékenységre vagy természeti jelenségre vezethető vissza. Az USGS szerint a földrengés epicentruma 22 kilométerre kelet-északkeletre volt az észak-koreai rezsim nukleáris teszttelepjétől, és mélységét 5 kilométerben állapították meg.

A szeptember 3-án végrehajtott föld alatti nukleáris robbantás okozta földrengés ereje meghaladta a hatos fokozatot. Amerikai szakértők szerint a felrobbantott nukleáris fegyver ereje közel 250 kilotonna volt, tizenhatszorosa az amerikaiak által 1945-ben Hirosimára ledobott 15 kilotonnás atombombának. Amerikai illetékesek még vizsgálják, hogy ez valóban termonukleáris robbanás volt-e, mint azt Észak-Korea állította, de egyelőre semmi olyat nem találtak, ami ennek ellentmondana.

Az ENSZ BT újabb szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen, válaszul a nukleáris robbantásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában