Hiába fogott össze az ellenzék

2017.12.10. 21:24

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi választást Solymáron

Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson – közölte a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A kormánypárti győztes mögött hat ellenzéki párt állt.

A solymári választókerületben azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a korábbi képviselő, Gaal Gergely (Fidesz-KDNP) lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról, mivel országgyűlési képviselő lett.

A megüresedett képviselői helyért hárman indultak: Dalos Attila (Fidesz-KDNP), Pálmai Ferenc (Munkáspárt) és Kárpáti Zsuzsanna (független).

Sajtóértesülések szerint november közepén öt ellenzéki párt (DK, Együtt, LMP, MSZP, Párbeszéd) közölte, hogy Kárpáti Zsuzsanna független jelöltet támogatja, később a Momentum is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz. A Jobbik nem indított jelöltet.

Beregszászi Márk jegyző elmondta, hogy az 1024 választásra jogosult polgárból 404 ment el szavazni. Közülük 396-an érvényesen voksoltak.

Az előzetes eredmények szerint Dalos Attila 225, Kárpáti Zsuzsanna 169, Pálmai Ferenc 2 szavazatot kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában