lebontották

2019.03.06. 15:05

Felszámoltak egy hevenyészett tábort Dél-Olaszországban

Az alapvető higiéniai feltételek és szolgáltatások sem voltak biztosítva.

Ledózerolták a mintegy 900 migránsnak otthont adó hevenyészett sátortábort a dél-olaszországi Calabria régióban található San Ferdinandóban – jelentette be szerdán Matteo Salvini olasz belügyminiszter.

„Ahogy ígértük... a szavakat tettek követték” – mondta Salvini, aki a Liga kormánykoalíciós párt vezetője is.

A több száz migráns közül sokan idénymunkásként dolgoztak a közeli földeken, a narancs- és zöldségültetvényeken. Egy részük tartózkodási engedéllyel is bír.

Átmeneti otthonuk felszámolását kora reggel kezdték meg a hatóságok.

A táborban uralkodó körülményekről készült, az interneten megtalálható felvételek áldatlan állapotokról tanúskodnak, ránézésre az alapvető higiéniai feltételek és szolgáltatások sem biztosítottak. Az egyik ilyen felvétel alapján feltételezhető, hogy például folyó víz sem volt bevezetve.

Korábbi sajtójelentések szerint a dolgozó táborlakókat azonban nagyon alulfizetik munkáltatóik, szinte éhbérért dolgoztatják őket, miközben a tábor miatt már többször alakult ki feszültség a helyiek és a migránsok között.

Salvini egy 29 éves szenegáli férfi, Mússza Ba halála után döntött a tábor teljes felszámolásáról. Az idénymunkás halálát tűz okozta: pár társa tüzet gyújtott, hogy felmelegedjen, de a lángok elszabadultak. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a tábor létrejötte óta négy migráns lelte ott halálát.

Salvini korábban azt ígérte, hogy a sátortábor lakóit befogadó központokban szállásolják el. A bontási munkálatok megkezdése után az olasz média által megkérdezett több migráns azonban azt mondta: elképzelése sincs, hogy hová viszik őket az olasz hatóságok.

Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint több migráns nem hajlandó elhagyni korábbi otthonát.

A táborbontásnál jelen lévő egyik olasz emberi jogvédő szervezet bírálta, hogy a munkálatokat a migránsdolgozók jogainak, illetve a társadalmi beilleszkedésüket célzó hosszú távú hatósági intézkedéseknek figyelembe vétele nélkül kezdték meg.

Calabria vezetése szerdán fogadkozott: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az egykor csaknem 5 ezer embernek otthont adó sátortábor ne épüljön újjá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában