elővigyázatosság

2018.05.30. 06:52

Felfegyverzik az adóhatóság dolgozóit

Majdnem harmincnégymillió forintért lőszert vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A szállítmány a hatóság állományába tartozó pénzügyőrökhöz és pénzügyi nyomozókhoz kerül, akik veszélyes, felfegyverzett adócsalókkal, csempészekkel kerülhetnek szembe – írta a Magyar Idők szerdai számában a hivataltól származó információkra hivatkozva.

A NAV valamivel több mint hatszázezer lőszer beszerzésére indított hivatalos eljárást tavaly nyáron, a NATO elvárásainál is szigorúbb követelményeket támasztva. A pályázóknak meg kellett felelniük a védelmi és biztonsági beszerzésekről szóló hazai jogszabály feltételeinek is. A felhívásra végül három ajánlat futott be, ezek közül a legalacsonyabb árat tartalmazó beadvány nyert.

A beszerzés legnagyobb tétele 580 ezer 9 milliméteres pisztolytöltény. A NAV-nak szüksége van emellett gépkarabélyokba való munícióra is, ebből 27 ezret vásárolt. Ezek mellett 3200 sörétes lövedékhez és ezer vaktöltényhez is hozzájutott a hivatal.

A lap emlékeztet arra, hogy a NAV pénzügyőrei és a pénzügyi nyomozók lőfegyvert is használhatnak, miután a hatóság több olyan bűncselekményfajta feltárását is feladatul kapta, amelyeknél könnyen megeshet, hogy agresszív, mindenre elszánt és ennek megfelelően felszerelt személyek, csoportok ellen kell fellépni. A hivatal látókörébe rendszeresen kerülnek olyan cigarettacsempész-bandák, amelyek, ha kell, fegyverrel is megvédik jól jövedelmező, de jogsértő üzletüket, miként találtak már a NAV-osok lőfegyvert adócsalással foglalkozó bűnözőknél, illegális szeszfőzdét üzemeltető személyeknél, és drogcsempészekkel is akadt dolguk.

Tavaly hetven lövedékálló mellényt is vett a NAV, ezek közül egyes darabok 120 ezer forintba kerültek, másokért negyedmillió forint körüli összeget kellett fizetni – emlékeztetett a Magyar Idők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában