Koreai konfliktus

2019.06.27. 07:08

Észak-Korea a közvetítői szerep felhagyására szólította fel Szöult

Dél-Koreának fel kell hagynia azzal, hogy a közvetítő szerepét próbálja játszani a Phenjan és Washington között zajló tárgyalási folyamatban – közölte csütörtökön az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője.

Kvon Dzsong Gun hangsúlyozta, hogy Észak-Korea sosem fog Dél-Korea közvetítésével az Egyesült Államokkal egyezkedni, és hamisként utasította vissza dél-koreai tisztségviselők – köztük Mun Dzse In elnök – nyilatkozatait, miszerint különböző csatornákon Korea-közi tárgyalások zajlanának.

Új javaslatot kérnek Amerikától

Gun egyben sürgette a washingtoni vezetést, hogy álljon elő egy új stratégiával a megfeneklett atomfegyver-mentesítési tárgyalások újraélesztésére kölcsönösen elfogadható javaslatokkal. Figyelmeztetett, hogy a Phenjan által az év végéig szabott határidő lassan a végéhez közeledik.

Gun szerint az Egyesült Államok dialógust szorgalmaz, miközben „megvetendő ellenséges cselekedeteket hajt végre”. Bár a tisztségviselő nem fejtette ki, mit ért ez alatt, de az észak-koreai külügyi tárca szerdán az újabb amerikai szankciókat ellenséges cselekedetnek minősítette.

„A párbeszéd nem történik meg önmagában, ha az Egyesült Államok csak papagájként hajtogatja a tárgyalások újraindítását és nem hozakodik elő egy megvalósítható javaslattal, amely mindkét fél érdekeit szolgálja” – mondta Gun, akit a KCNA állami hírügynökség idézett.

Megrekedt tárgyalások

Szakértők megjegyzik, hogy az észak-koreai külügyminisztérium közleménye annak nyilvánvaló jele, hogy Phenjan elégedetlen Szöullal és Washingtonnal a megrekedt tárgyalási folyamatot illetően. A minisztérium nyilatkozatának időzítése sem véletlen, Donald Trump amerikai elnök Dél-Koreában kezd kétnapos látogatást június 29-én.

Az amerikai-észak-koreai párbeszéd intenzitása alábbhagyott Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető februári hanoi csúcstalálkozója óta. Az Egyesült Államok jelezte: csak azt követően hajlandó feloldani a szankciókat, hogy Észak-Korea felszámolta nukleárisfegyver-arzenálját. Phenjan ellenben a lépcsőzetes megközelítést támogatja, és azt várja, hogy az atommentesítés irányába tett minden egyes lépését amerikai engedmények kövessék.

Kim a hanoi csúcsot követően kijelentette, hogy egy harmadik találkozó csakis akkor lehetséges, ha Washington rugalmasabb megközelítést alkalmaz. Mint mondta, az év végéig hajlandó várni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában