A Nemzet Főtere

2018.12.28. 12:21

Elszállították a Nagy Imre-szobrot a Vértanúk teréről

Helyén a vörösterror áldozatai előtt tisztelgő korábbi emlékművet állítják vissza, a miniszterelnök mementója a Jászai Mari térre kerül.

Budapest, 2015. március 7. Nagy Imre miniszterelnök szobra a Vértanúk terén. Varga Tamás szobrászmûvész alkotását 1996. június 6-án avatták fel. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Faludi Imre

Wachsler Tamás, a budapesti Kossuth tér felújítását célzó Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatott, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte az Országház tőszomszédságában lévő Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre-szoborkompozíciót újrafelállítás előtti restaurálásra péntek reggel elszállították.

Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint

a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt.

A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) 2018. december 7-én adta előzetes hozzájárulását a Vértanúk terének átépítéséhez.

Wachsler Tamás, a terveket előterjesztő Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője akkor azt mondta, a Kossuth tér sikeres megújítása után

a Nagy Imre-szobor helyén az 1919-es vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza,

amelynek rekonstrukciójával a kiemelt nemzeti emlékhely teljes területén befejeződik a kommunista szoborrombolások okozta sebek begyógyítása.

A vörösterror vértanúinak emlékműve a Vértanúk terén, Füredi Richárd és Kismarty-Lechner Jenő alkotása, háttérben a Parlament
Fotó: Fortepan / Kurutz Márton

A Vértanúk terének névadójaként egykor ott álló alkotás az 1919-es vörösterror több száz ártatlan áldozatának nevét is megörökítette, de 1945 szeptemberében ledöntötték és eltüntették. A korabeli fényképek, dokumentumok alapján hitelesen rekonstruált Nemzeti Vértanúk Emlékműve 2019-ben készül el. Az átépített Vértanúk tere a gyalogosoké lesz, az új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren.

Az 1945-ös kommunista szoborrombolás pillanatait itt tudja megtekinteni:

Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án, a mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulóján avatták fel az V. kerületi Vértanúk terén. Az emlékmű, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása, három üzletember kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el.

A szobor áthelyezése ellen korábban Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, valamint a Nagy Imre Társaság is tiltakozott.

Borítókép: Nagy Imre miniszterelnök szobra a Vértanúk terén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában