Nemzetközi emléknapon

2018.01.24. 16:14

Először emlékezett meg az EP a holokauszt roma áldozatairól

A romák a holokauszt elfelejtett áldozatai, mert a roma holokauszt nagyrészt még mindig ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt.

A holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapja alkalmából rendezett szerdai ünnepségen történtekről Járóka Lívia fideszes EP-képviselő adott tájékoztatást.

Nyilatkozatában arról tájékoztatott: a megemlékezésen elmondott beszédében kiemelte, hogy a romák a holokauszt elfelejtett áldozatai, ugyanis a roma holokauszt nagyrészt még mindig ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt.

A néppárti politikus elmondta, a többségi társadalom hiányos ismeretei a romák történelméről és a roma holokausztról hozzájárultak az előítéletek fennmaradásához, melyek máig akadályozzák a romák felzárkózásosát és elfogadását.

„Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. Nem bűntudat, vagy önsajnálat érzésének felébresztése végett, hanem azért, hogy tanuljunk a történelem hibáiból” – hangsúlyozta.

Járóka Lívia kiemelte, hogy a holokauszt az emberiség elleni bűntett volt. A béke azonban ma sem biztosított: védeni kell és tenni kell érte.

A romáknak a jobb jövőbe vetett hitük adott erőt ahhoz, hogy kitartsanak a szörnyű megpróbáltatások közepette, Ez a hit kell ahhoz, hogy a világ jobbá, egyenlőbbé és igazságosabbá tehető legyen

- tette hozzá az EP első roma származású alelnöke.

A megemlékezés keretében a roma holokauszt áldozatai emlékének szentelt kiállítás nyílt az Európai Parlament brüsszeli épületében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában