Járvány

2020.02.27. 14:11

Elképzelhető, hogy hazajöhetnek a tenerifei szállodában rekedt magyarok

Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, „ha az a járható út”, akkor Magyarország fog repülőt küldeni az öt magyarért.

A spanyol fél arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, elképzelhető, hogy lehetővé teszik a koronavírus miatt lezárt tenerifei szálloda elhagyását a nem spanyol állampolgárok – jelentette be a tárca tájékoztatásért és Magyarország (KKM) nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Menczer Tamás elmondta: a KKM arra utasította a helyszínen tartózkodó tiszteletbeli konzult és a Madridból odaérkezett konzult, hogy „kezdjenek el beszélgetni” a szomszédos országok megbízottaival arról, ők szervezik-e állampolgáraik hazahozatalát.

Az államtitkár közölte azt is, tájékoztatta a spanyol elképzelésről az operatív törzset, és Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, „ha az a járható út”, akkor Magyarország fog repülőt küldeni az öt magyarért.

Menczer Tamás szólt arról is, hogy Tenerifén öt magyar tartózkodik a lezárt szállodában, egy idős házaspár és egy háromfős, kisgyerekes család. Eredetileg mindkét család úgy tervezte, hogy a hétvégén hazajön. Hozzátette: az idős házaspár fontos gyógyszereket szed. Ha nem jöhetnek haza, és a szállodában kell maradniuk, akkor a szálloda vagy a konzul veszi meg és juttatja be hozzájuk a gyógyszereket.

Nem fordulhat elő, hogy magyar állampolgár fontos gyógyszer nélkül marad

- szögezte le.

Menczer: felértékelődik a konzuli regisztráció

A jelenlegi helyzetben felértékelődik a konzuli regisztráció, ezért a külügyi tárca azt kéri, aki olyan területre utazik, amelyet érint a koronavírus-járvány, az regisztráljon konzuli védelemért – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás hangsúlyozta:

a konzuli regisztráció abban segít, hogy ha valahol karantént rendelnek el, akkor pontosan tudják, mennyi magyar tartózkodik ott, és fel tudják velük venni a kapcsolatot.

Hozzátette: regisztrálni a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon lehet, de a Google keresőjében a „külügyminisztérium” keresőszóra ez az első találat.

Az oldalon könnyen megtalálható a 24 órában hívható call center száma, az országonkénti utazási tanácsok, valamint a milánói és római ügyeleti telefonszám is.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központhoz bárki fordulhat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseivel, a központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. Az elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

Jól van a többi külföldön tartózkodó magyar

A Japán partjainál vesztegzár alá helyezett hajón dolgozó, pozitív tesztet produkáló magyar férfiról Menczer Tamás azt mondta, továbbra is kórházban van, és várja a második teszt eredményét. A másik két magyart is leszállították a hajóról, továbbra is negatív a tesztjük, jelenleg karanténszálláson vannak megfigyelésen, ők újabb kéthetes karantént kezdtek csütörtökön.

A KKM kapcsolatban van az Olaszországban, lezárt területen lévő magyar kamionsofőrrel, aki jól van, étkezése, tisztálkodása biztosított, jó kedélyű.

Kínában 175 magyar tartózkodik, közülük húszan a legfertőzöttebb öt tartományban, valamennyien jól vannak. Dél-Koreában konzuli regisztráció alapján 35 magyar van. A vírusfertőzés gócpontja Daegu és Cheongdo városában található, a két települést a fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriájába sorolták. Daeguban egy magyar van, ő nem akarja elhagyni a várost.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz az itthon élők egészségnek biztosításáért, és azokért is, akik külföldön tartózkodnak.

A nyugalom megőrzését kérte, és kiemelte: minden intézkedést az egészségügyi szakértők és a nemzetközi protokollok mérlegelése alapján hoznak meg.

Mindent megtesznek azért, hogy a külföldön lévő magyaroknak segítsenek, de tiszteletben tartják, ha valaki nem akar ezzel élni – közölte.

Jelenleg 18 európai országot érint a járvány

Az államtitkár elmondta:

jelenleg 49 ország érintett a járványban, Európában 18, az Európai Unióban 13, Olaszország Lombardia tartományában tíz, Veneto tartományában egy település van karanténban.

Menczer Tamás elmondta: Olaszországban 11 tartomány érintett a koronavírussal, Lombardia és Veneto a gócpont, Lombardiában 305 esetet találtak, a halottak száma tíz. Veneto tartományban 71 eset és egy halott van. Emilia-Romagna tartományban 47 esetről tudnak, egy beteg elhunyt, ezért ezt a tartományt is „beemelik” Lombardia és Veneto mellé, és azt kérik, csak az utazzon e három tartományba, akinek halaszthatatlan dolga van, és az is jól fontolja meg az utazást.

Hozzátette: a lombardiai tartományban lévő, karanténnal elzárt terület fontos az árufuvarozás szempontjából, mivel ott nagy az átmenő kamionforgalom. Közölte: ezért tárgyalt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárával, Karmos Gáborral, és azt kérte, az egyesület juttassa el a felhívást a sofőröknek, hogy ha valaki észak-olasz területen járt és a megbetegedés tüneteit – láz, köhögés, rossz közérzet – tapasztalja magán, azonnal jelezze az egyesületnek és a háziorvosnak, vagy jelentkezzen a Nemzeti Népegészségügyi Központ zöldszámán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában