Török puccskísérlet

2017.09.13. 11:19

Elfogatóparancsot adtak ki több tucat törökországi magániskolai tanár ellen

A 79 embert, főként tanárt, azzal gyanúsítják, hogy felhasználói annak a ByLock titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül a kormányzat szerint a tavalyi puccskísérletet is szervezték.

Eddig 30 embert vettek őrizetbe a hatóságok, főleg Ankarában – jelentette az NTV török hírtelevízió.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot vádolja a tavalyi puccskísérletért, ő viszont tagadja, hogy bármi köze lett volna hozzá.

Ankara azt állítja, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalom hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. A hitszónokhoz köthető intézményeket már közvetlenül a hatalomátvételi incidens után bezáratta a kormány.

A törökországi megtorlás nem kizárólag a puccsistákat, de Gülen feltételezett támogatóit, sőt szimpatizánsait is sújtja. Az Európai Unió több vezető politikusa úgy véli, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő fellépése túlzó, ami által országa egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában