ítélet

2019.02.09. 16:32

Életfogytiglant kaptak a 2015-ös tunéziai terrortámadás vádlottjai

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Tunéziában a tuniszi Bardo múzeum és a szúszai üdülőkomplexum elleni 2015-ös terrortámadás hét vádlottját – közölte szombaton egy védőügyvéd.

A múzeumot 2015 márciusában érte terrortámadás. Két merénylő az épület előtt agyonlőtt külföldi turistákat, majd belül, a termekben lőtt látogatókra. Az esetnek 22 halálos áldozata volt, köztük négy francia, négy olasz, három japán és két spanyol állampolgár. Három hónappal később egy magányos merénylő támadt meg egy szúszai tengerparti szállodát, és 38 embert ölt meg, köztük 30 brit állampolgárt. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása.

Mindkét merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett.

A pénteken egy tuniszi bíróságon kihirdetett ítéletekben különböző hosszúságú börtönbüntetéseket szabtak ki a merénylők segítőire – mondta Abdel Nasszer el-Mehri ügyvéd a dpa hírügynökségnek, de nem részletezte ezeket. Állítása szerint az illetők csak a szervezésben vettek részt, de hozzátette, hogy egyes vádak koholtak voltak, ugyancsak nem fejtve ki ezek mibenlétét. Mint mondta, ő két vádlottat véd, és fellebbezni fog a nevükben.

A vádlottak felett a 2015 nyarán elfogadott terrorellenes törvény alapján ítélkeztek. Halálbüntetéssel is sújthatták volna őket, de Tunéziában 1991 óta moratórium van érvényben erre a büntetésre.

A 2011. évi forradalom után Tunéziában megjelent egy fegyveres dzsihadista mozgalom, amely évekig veszélyeztetette az ország idegenforgalmát, és esetenként a biztonsági erőkre is rátámadt. A biztonsági helyzet 2015 óta jelentősen javult, de azóta szükségállapot van érvényben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában