bűnügy

2020.06.29. 10:18

Életfogytiglanra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a 69 éves férfit, aki előre kitervelten, több lövéssel végzett egy óbudai óvónővel még 2018 novemberében – közölte Dávid Lajos megbízott fellebbviteli főügyészhelyettes.

A főügyészhelyettes közleményében azt írta a még pénteken született ítéletről, hogy az ítélőtábla megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében meghozott döntését, amelyben 20 év fegyházbüntetést róttak ki az elkövetőre. Ez ellen a döntés ellen érvelt eredményesen a fellebbviteli főügyész – tette hozzá.

A másodfokú bíróság döntése értelmében az elkövető 25 év elteltével, 92 évesen kerülhet legkorábban feltételes szabadságra.

A Fővárosi Főügyészség még tavaly augusztusban közölt részleteket az ügyről, akkori közleményük szerint a vádlott amatőr, de gyakorlott lövőnek számított, egyleti tag volt és versenyeken is részt vett.

A vádlott együtt élt a lányával és annak élettársával, ám később a fiatalok az élettárs családjához költöztek, amit a férfi nem tudott elfogadni. A vádlott elhatározta, hogy megöli a másik család egyik tagját, a lánya élettársának anyját, akit szintén felelősnek tartott a történtekért.

A férfi 2018. november 21-én gépkocsival Óbudára hajtott, magával vitte a lőszerrel betárazott, engedéllyel tartott lőfegyverét. Amikor meglátta az óvónőt, négy célzott lövést adott le rá. A nő a sérülések következtében meghalt.

A férfi ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, ám a rendőrök rátaláltak, elfogták, majd kórházba vitték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában