Hallgassa élőben!
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Dömötör: Karácsony Gergely csak karácsonykor oltana (videó)

Az államtitkár elmondta, hogy eddig a lakosság 6,9-át oltottak be hazánkban, míg az unióban öt százalék alatt van ez a szám.

– Elgondolkodtató, hogyan lehet ennyi szándékos hazugságot öt percbe belecsempészni – mondta napirend előtti felszólalásában Böröcz László az ellenzék politikusaira utalva hétfőn a Parlamentben. A Fidesz képviselője felháborítónak nevezte, hogy a baloldal szándékosan félrevezeti a lakosságot az oltási kampánnyal kapcsolatban – idézi a Magyar Nemzet.

– Önök tudják, hogy most nem lehet lehívni másfél millió adagot a Moderna-vakcinából, azok csak decemberben érkezhetnének meg – hangsúlyozta az ellenzék vádjaira reagálva Böröcz László, és elmondta, minden olyan EU-s vakcinát lekötött a kormány, amit fél éven belül szállítanak le.

Eddig 983 ezer oltóanyag érkezett az EU-ból hazánkba, pedig összesen több mint 19 milliót kötött le az ország. Ez a teljes rendelés kevesebb, mint öt százaléka. Az orosz és a kínai vakcinákból négyszázezer már megérkezett, és a héten további kétszáznyolcvanezret szállítanak hazánkba. – Ennyivel vagyunk előrébb, mint az uniós társaink – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint a baloldal folyamatosan aláásná a keleti vakcinákba vetett bizalmat, pedig a szakemberek egyetértenek abban, hogy minden vakcina jobb, mint oltás nélküliség.

– Májusig három és fél millió ember beoltására érkezik majd elegendő vakcina, így emberek tízezreinek az életét menthetjük meg – közölte a képviselő.

Válaszában Dömötör Csaba elmondta, már ötféle vakcinával oltanak hazánkban, mindegyik biztonságos, és rendelkezik a hatóságok engedélyével. – Az oltottsági mutatók tovább emelkednek majd, hiszen folyamatosan érkeznek a szállítmányok – mondta a politikus, és hozzátette eddig a lakosság 6,9 százalékát oltottak be hazánkban, az unióban öt százalék alatt van ez a szám.

– Brüsszelben valamit nagyon elszúrtak – tette hozzá az államtitkár. Dömötör Csaba visszautasította az ellenzék vádjait, hogy nem kötöttek volna le vakcinákat. Elmondta: olyan oltóanyagokról beszél a baloldal, amik decemberben érkeznének csak meg.

– Karácsony Gergely karácsonykor oltana – mondta az államtitkár, és hozzátette, hogy hétszázezerrel kevesebb vakcinája lenne ma Magyarországnak, ha a kormány a baloldalra hallgatott volna.

– A tervek szerint húsvétig mindenki beoltható, aki regisztrált – zárta szavait Dömötör Csaba, aki a Facebook-oldalán is összefoglalta az álhírrel kapcsolatos tudnivalókat:

Borítókép: Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 1-jén

Hozzászólások

megtört a jég?
A békülés szélén Vilmos és Harry? Itt a testbeszéd szakértők véleménye
Új Nemzeti Kiválóság Program / 29 perce
Még több ifjú tehetséget támogatnak az ÚNKP ösztöndíjai
Május 20-ig, elektronikus úton pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP GYULÁNÉ szül. Kerék Margit a Táncsics Mihály Általános Iskola volt tanítója életének 84. évében csendesen megpihent. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE JÁNOS 83 éves korában elhunyt. Temetése családi körben, 2021. 04. 23-án, pénteken 10 órakor lesz a Fecskeparti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Örök álmát őrizze nyugalom! Gyászoló családja
Köszönetet mondok mindazoknak, akik drága édesanyám IMRE GYULÁNÉ (Judit néni) temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, részvétet nyilvánítottak, illetve valamiképpen fájdalmamban osztoztak.
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR MIHÁLYNÉ szül. Bogó Julianna életének 61. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2021. április 22-én 15.30-kor a Béla úti temetőben lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk SZAKONYI FERENC életének 77. évében elhunyt. Temetése 2021. április 21-én 12 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZAPÁRINÉ BOGNÁR KATALIN életének 59. évében elhunyt. Temetése 2021. április 19-én 10 órakor lesz a sóstói evangélikus temetőben. Köszönetet mondunk azoknak, akik emlékét megőrzik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIGÓ LAJOS türelemmel viselt, hosszú betegség után, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 23-án 11 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ZIMMERMANN ISTVÁNNÉ szül. Szarka Mária Cecília szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk 92. születésnapján 2021. április 5-én, otthonában, szerettei körében csendesen eltávozott közülünk. Drága halottunkat szűk családi körben, 2021. április 20-án, római katolikus szertartás szerint búcsúztatjuk és kísérjük utolsó útjára. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL KÁROLY 47 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 17-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a kálozi katolikus temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARITTYÁNÉ HORVÁTH ROZÁLIA született Horváth Rozália 2021. április 8-án elhunyt. Temetése 2021. április 19-én 12 órakor lesz a kisfaludi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTES MIHÁLYNÉ szül. Boldis Anna volt szarvaspusztai, majd székesfehérvári lakos, szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, életének 82. évében szerettei körében, 2021. 04. 06-án elhunyt. Drága halottunkat 2021. április 23-án 9 órakor a Béla úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Mindig a jók mennek el. Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JENŐ életének 67. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 16 órakor a táci római katolikus temetőben lesz. Köszönjünk mindazoknak, akik emlékét megőrzik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a Videoton, Philips és Trixel Kft. egykori dolgozója MADARÁSZNÉ SZŰCS MAGDOLNA életének 54. esztendejében elhunyt. Temetése 2021. 04. 16-án, pénteken 11 órakor lesz a pátkai református temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család.
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamám JENEI FERENCNÉ életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021. április 20-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÖRTÉLYESI LÁSZLÓ (az ARÉV nyugdíjasa) 89 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól és szeretett feleségétől KÖRTÉLYESI LÁSZLÓNÉTŐL szül. Liszi Anna (elhunyt 2016. 02. 28-án) szűk családi körben elbúcsúztunk. Drága emlékük örökké szívünkben él. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FIDRICH MIHÁLYNÉ szül. Németh Erzsébet 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 17-én 12 órakor lesz a bodajki temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI GÉZA nyugállományú őrnagy méltósággal viselt, hosszú betegség után, 74. évében elhunyt. Temetésésről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
„Hitvesi jóság és szeretet mind veled elment, de nem feledem. Búcsúnk nagyon mélyről fakad, de a szeretet örökké megmarad." Emlékezünk Csákberényben LÁSZLÓ IMRE halálának 10. évfordulója alkalmából. Felesége és szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLDI BÉLÁNÉ Bori néni, a móri Táncsics Mihály Gimnázium nyugdíjas igazgatója 86 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. április 16-án 17 órakor a móri Kálvária temetőben lesz. Gyászoló családja
„Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNYI JÓZSEFNÉ Reveland Margit 2021. március 12-én, életének 83. évében elhunyt. Végső búcsúztatására 2021. április 22-én, csütörtökön 10 órakor kerül sor a Csutora temetőben. A gyászoló család
korai búcsúzás / 31 perce
Igaly Diána fia megható sorokkal üzent elhunyt édesanyjának
magyar hiszekegy / 40 perce
Sziklay Szeréna buzdítására ma is szükségünk van
FC Barcelona / 40 perce
A kupagyőzelem után az elnök még biztosabb lett Messi jövőjével kapcsolatban (videó)
a szabadság felé / 45 perce
Javulnak a hazai járványügyi adatok
a nyitás útján / 49 perce
Jövő hétvégén nagy forgalom várható a hazai vendéglátóhelyeken
Kérdés / 1 órája
Staféta a dunaújvárosi születésű világklasszis kézilabdázóval, Mikler Rolanddal
Bokros Judit