Ország-világ

2021.03.18. 10:16

Czeglédy embereinek adták át a pénzt a strómanok

A vidéki automatákból felvett milliárdok általa az MSZP és a DK kampánypénzévé váltak.

Ahogy arról a birtokukba került revizori jelentés alapján a Pesti Srácok munkatársai beszámoltak, a Czeglédy-ügyben a nyomozás során kiderült: összesen két és fél milliárd forintot vettek fel készpénzben vidéki bankfiókokban és automatákban a vád szerinti bűnszervezet tagjai. Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a cikkre hivatkozva azonnali kérdéssel fordult Varga Judit igazságügyi miniszterhez a keddi plenáris ülésen. Arra volt kíváncsi, hová tűnhettek Czeglédyék eltűnt milliárdjai. Budai Gyula szerint a pénzt Czeglédyn keresztül az MSZP és a DK pártkasszájában kell keresni, és ebből finanszírozhattak több választási kampányt is. Tény: a vádirat több részlete és vádlotti vallomások is alátámasztják, hogy a strómanok által felvett milliárdos összeg készpénzben Czeglédy Csabához került.

A strómanok, iskolaszövetkezet-vezetők és a diákmunkát szervező szövetkezetek, és Czeglédy munkaerő-közvetítő cége közé beépített kft. volt vezetői arról számoltak be vallomásaik során, hogy a készpénzben felvett milliókat a Human Operator szombathelyi irodájába kellett, hogy bevigyék, és ott Czeglédy közvetlen pénzügyes munkatársainak adták át. Ez eddig 2,5 milliárd készpénzben. És még mindig nem minden. A vádiratban egy olyan részt is találtunk, amely Czeglédy bűncselekményből származó pénzekkel való gazdagodását taglalja – olvasható a Pestisrácok.hu oldalon.

Eszerint megbízási díj, lepapírozott kölcsön és egyebek formájában még durván 400 millió forint került Gyurcsány ügyvédjéhez. Ha mindezt összeadjuk, az már 3 milliárd forint.

Hogy hová tette ezt a rengeteg pénzt Czeglédy Csaba, az talány – hogy ő dőzsölne belőle, azt nem lehet mondani, ugyanis a mai napig egy lakótelepi panellakásban él.

A PestiSrácok.hu korábban megszerezte azt a revizori jelentést, amely a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vád egy részét is megalapozza.

A revizor a vizsgálat során Czeglédy cége, a Human Operator, a büntetőügyben érintett iskolaszövetkezetek, valamint a közvetítő cég közötti utalásokat, pénzmozgásokat, valamint – ami a legkiemelkedőbb és bizonyosan milliárdos tétel – a készpénzmozgást ellenőrizte.

A hat oldalas revizori jelentés első oldala, és részletek a vádiratból az eredeti cikkben megtekinthetőek.

A jelentésben tételesen szerepel, hogy 2013 januárja és 2016 decembere között milyen készpénzforgalmat bonyolított a bűnszervezet. A tételek összesítve meghaladják a 2 és fél milliárd forintot, közben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával.

A pénzt általában vidéki kis bankfiókokban vagy ATM-automatából vették fel:

  • A Human Operator Zrt. számlájáról 2013. 01. 18. és 2016. 12. 21. között összesen 87 millió 740 ezer forintot;
  • az Idehaza Iskolaszövetkezet számlájáról 2017. 01. 11. és 2017. 03. 27. között 97 millió 975 ezer forintot;
  • a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról 2013. 01. 14. és 2016. 12. 20. között 2 milliárd 197 millió 64 ezer forintot;
  • ugyancsak a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról, automatából további 13 milliót vettek fel.
  • A revizori jelentés szerint az adónyomozók a felvett készpénz felhasználását nem tudták kideríteni, így

    a bankpénztárban felvett pénzösszeg további felhasználása nem ismert

    – fogalmaz a dokumentum.

    Azt már a tanúkihallgatások és egyéb bizonyítási eljárás alapján állapíthatták meg, hogy a készpénzben felvett tételek további útja kihez, kikhez vezetett.

    A 2,5 milliárd forinton túl Czeglédyhez további csaknem 400 millió vándorolt.

    A 166 oldalas vádiratban az áll, hogy a készpénzben felvett összegeket az egyes vádlottak a Human Operator erre kijelölt dolgozói részére, azaz Czeglédy Csaba cégének szombathelyi székhelyén, az ő kollégáinak adták át. A vádiratban szerepel továbbá az is, hogy a különböző pénzösszegek a vádlottakhoz „feketén történő” kifizetés formájában, borítékban kerültek, és azokat a Human Operator könyvelésében „kölcsönként” tüntették fel, „tartozáselismerő nyilatkozatokkal” alátámasztva. Ténylegesen ugyanakkor ezek a pénzek a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonból származtak.

    A banki és automatás 2,5 milliárdos készpénzfelvételen kívül, amit a Human Operator irodában adtak le a strómanok, a vádirat szerint borítékos megbízási díj, illetve kölcsönként elkönyvelt kifizetés formájában személyesen Czeglédy Csabához legalább még 387 millió 904 ezer forint került a bűncselekményből származó vagyonból.

    Ha mindezt összeadjuk, az már közel 3 milliárd forint landolt Czeglédy kezében, amelynek a sorsa a mai napig ismeretlen.

    A Pesti Srácoknak a vádlott és Czeglédy volt alkalmazottja is beszélt kampányfinanszírozásról és a diákokkal végeztetett kampánymunkákról

    Korábban a PestiSrácok.hu az ügy egyik vádlottjával és a Human Operator egyik irodai dolgozójával is készített interjút, akik egyértelműen beszéltek a Czeglédy-hálózat kampánytevékenységéről és kampányok finanszírozásáról. A vádlott, aki azóta beismerő vallomást tett és elfogadta a rá mért több évi letöltendő börtönbüntetést, konkrétan azt mondta: Kész Zoltán kampányát Czeglédy finanszírozta, de nemcsak azt, hanem további időközi kampányokat is.

    Így lett kampánypénz az elcsalt milliárdokból!

    A volt Human Operator-dolgozó pedig olyan iskolaszövetkezeti tagokról, diákmunkásokról beszélt, akiket valójában kampánymunkákban foglalkoztattak. Neki személy szerint is kellett biztosítani szórólapozókat és plakátolókat a kampányban az egyik fővárosi kerületben – derül ki a cikkből.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában