Európában nő a kockázat

2017.11.15. 11:17

Csökkent a terrorizmus áldozatainak száma világszinten

Tavaly világszinten csökkent, Európában ellenben emelkedett a terrorizmus áldozatainak a száma – derült ki az ausztrál Institute for Economics and Peace (IEP) gazdaság- és békekutató intézet szerdán Londonban nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A globális terrorizmusindex (GTI) szerint összesen 25 673 ember vált a terroristák áldozatává, 13 százalékkal kevesebb, mint 2015-ben, és 22 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben. Az IEP szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet iraki és szíriai térvesztésével fordulóponthoz érkezett az iszlamista szélsőségesség elleni küzdelem.

Nem ilyen rózsás a helyzet, ha csak Európát nézzük – derül ki a jelentésből.

Az öreg kontinens országaiban összesen 826 áldozatot követelt a terrorizmus 2016-ban; 2002 óta nem volt ilyen magas a szám.

Legtöbben Törökországban vesztették életüket, összesen 658-an. Szakértők szerint azonban a 2017-es év itt is javulást hozhat, miután a biztonsági erőknek egyre gyakrabban sikerül meghiúsítaniuk a terroristák terveit.

Ugyanakkor továbbra is veszélyt jelentenek azok a támadások, amelyeket könnyedén beszerezhető eszközökkel – például gépkocsikkal – hajtanak végre.

A terroristák Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában a legaktívabbak. Ennek ellenére a GTI szerint a szélsőségesség által leginkább érintett öt ország – azaz Nigéria, Pakisztán, Afganisztán, Szíria és Irak – közül négyben így is jelentősen csökkent a terroristák halálos áldozatainak száma.

A számok Nigériában zuhantak a legmeredekebben: a Boko Haram terrorcsoport 80 százalékkal kevesebb emberrel végzett, mint az előző vizsgált időszakban. Az IEP szerint ennek fő oka a szélsőségesek elleni nemzetközi katonai műveletekben keresendő. Pakisztánra, Szíriára és Afganisztánra is a csökkenő tendencia jellemző. Irakban azonban más a helyzet: ott 40 százalékkal, 9765-re nőtt a terrorizmus áldozatainak száma. Nagy részük haláláért az Iszlám Állam felelős.

A globálisan csökkenő tendenciák ellenére az IEP aggasztónak találja, hogy nőtt azoknak az országoknak a száma, ahol legalább egy ember életét vesztette a merényletekben. Míg 2015-ben összesen 65 országban követtek el legalább egy halálos áldozatot követelő terrorcselekményt, addig 2016-ban már 77 országban.

A GTI-t 2012-ben hozták létre. Az index a globális terrorizmus adatbázisán alapul, amelyet az amerikai Marylandi Egyetem vezet 2000 óta 163 országról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában