Fotó: Illyés Tibor / MTI

Családok Angyala díjat kapott Novák Katalin és Balog Zoltán

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője szerdán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

A megalakulásának tizedik évfordulóját Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünneplő civil szervezet rendezvényén azok vehették át az Angelus Familiarum díjat, akik „tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát” képviselték a nyilvánosság előtt.

Novák Katalin a díjat megköszönve azt mondta, a kormány célja, hogy minden fiatalnak akkor és annyi gyermeke legyen, amikor és amennyit szeretne.

Ehhez fontos, hogy a kormányzat ezzel a mozgalommal és más hasonló szervezetekkel együttműködjön – tette hozzá az államtitkár, aki a szülőket hősöknek, angyaloknak nevezte, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar nemzet gyarapodó és fiatalodó legyen.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy „az angyalság, az apaság és az anyaság összetartozik”, mivel a szülők az angyalokhoz hasonlóan nem magukra, hanem küldetésükre, a gyermekeikről való gondoskodásra fókuszálnak. Az „önfeledés” a keresztény hitnek is lényege – mondta, hozzáfűzve, hogy aki erre képes, az rá tud csodálkozni társára, gyermekére és a világra.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak – tette hozzá.

Családok Angyala díjat ítéltek még oda Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak, Böjte Csaba ferences szerzetesnek, Csehi Mariannának, a Hungaropharma kommunikációs- és marketingvezetőjének, Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Lovasi András előadóművésznek, Oberfrank Pál színész-rendezőnek, Odor Andrea országos vezető védőnőnek, Pál Ferenc katolikus papnak, mentálhigiénés szakembernek, Révész Bálintnak, a K&H Bank HR-főosztályvezetőjének, Szabó Zoltánnak, a British Telecommunications ügyvezető igazgatójának, Szűcs Édua grafikusnak és Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekórház főigazgatójának.

A mozgalom vezetői a tízévente odaítélendő díjakon túl okleveleket adtak át a szervezet számos egykori és jelenlegi munkatársának, támogatóinak, jótevőinek.

A rendezvényen és a díjátadón részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

Az ünnepségen mutatták be Borsody István dokumentumfilmjét, amelyben a mozgalom mellé álló meghatározó személyiségek mondják el gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, az alapítvány munkájáról.

Az MTVA archív felvételeit is felhasználó filmben megszólal Kopp Mária, a mozgalom létrehozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, akinek az a megállapítása, hogy „a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik”, a mozgalom jelmondata lett.

Borítókép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (elöl, j2), Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője (elöl, b), Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár (elöl, b2), Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke (elöl k), Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezető elnöke (elöl, j) a civil szervezet 10 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2019. szeptember 18-án

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Miért kell még a közjegyzőhöz is elmenni egy lakáshitel felvételekor?
Adatbázis
A kommunizmus csaknem 1200 áldozatának életrajza lett elérhető
új tűzoltóautó / 7 perce
Jótékonysági bállal folytatják a gyűjtést a bicskei tűzoltók
Február 22-én jótékonysági bált rendeznek Bicskén, hogy minél előbb összegyűljön a pénz az új tűzoltóautóra.
Gyász
"Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt időm, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY LÁSZLÓ 2020. feruár 11-én, életének 54. évében örökre megpihent. Temetése 2020. február 22-én 13 órakor a sukorói református temetőben lesz. Gyászoló családja
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁLL ISTVÁNNÉ született Magyary-Kossa Ilona 2020 február 11-én, életének 85. évében örökre itt hagyott bennünket. 2020. február 25-én 11.30 órakor veszünk Tőle végső búcsút a székesfehérvári Csutora (Feltámadás) temetőben. Szreretettel őrzik emlékét lányai, veje, unokái, unoka menyei és dédunokája.
„Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, ahol megpihen két dolgos kezed. Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben, szerényen. Jóságos szíved nyugodjon békében.” Felejthetetlen testvérem LENCSÉS LÁSZLÓ halálának 2. évfordulójára. Nővéred és fia
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk BORNEMISSZA FERENCNÉ (ZELLER TIBORNÉ) sz. Klecka Mária búcsúztatásán részt vettek, mély gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁNYI LÁSZLÓ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 24-én 11 órakor lesz Székesfehérváron a Budai úti altemplomban. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Szomorú és megtört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk és nagypapánk ÖRDÖG LÁSZLÓ ANTAL nyugalmazott kincsesbányai bányász 2020. február 11-én, hosszú betegség után 70 éves korában örökre itt hagyott minket. Szerettünket utolsó útjára 2020. február 25-én 12 órakor kísérjük a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS IMRÉNÉ született Szatmári Éva Székesfehérvár, Nagyszebeni utcai lakos 64 éves korában váratlanul hagyott itt bennünket. Temetése 2020. február 29-én 11 órakor lesz a velencei református temetőben. A gyászoló család
„És most már együtt van mindazokkal, akiket szeretett.” A Belvárosi ovisok Balogh Marika nénije örökre megpihent. Szerettünk és nevettünk, rád így emlékezünk. Kollégáid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAJNA JÓZSEF 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 27-én 14.30-kor lesz a kisfaludi temetőben. Gyászoló család
„Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten...” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ECSEKI TIBOR életének 55. évében 2020. február 11-én elhunyt. Temetése február 22-én 14 órakor a sárkeresztúri katolikus temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tájékoztatjuk ismerőseit, szeretteit és mindazokat, akik ismerték, hogy FIERPASZ KÁROLY 74. életévében eltávozott közülünk. Kívánságát teljesítve búcsúztatására a legszűkebb családi körben kerül sor. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk SZÁNTÓD SÁNDOR ny. rendőrfőtörzszászlós, a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt viselője 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 22-én 13.30-kor lesz a lepsényi katolikus temetőben. A gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért dolgos kezed.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy drága férjem, édesapánk FEHÉRVÁRY ISTVÁN életének 82. évében szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. február 22-én 15.30-kor kísérjük a seregélyesi köztemetőben. Köszönet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek" Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk KREITL GYULÁNÉ 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 22-én 11 órakor lesz a magyaralmási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZLUKA LÁSZLÓ 68. életévében elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 21-én 13 órakor a Béla úti temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, kik gyászunkban osztoznak. Felesége, lányai, vejei és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették ,hogy CSONKA ISTVÁN 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 26-án 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HADNAGY JÓZSEFNÉ született: Szkok Erzsébet volt Mecséri lakos 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 22.-én 13.30-kor lesz a Balinka Mecséri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útján elkísérik és fajdalmunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZS FERENC 76 éves korában elment közülünk. Búcsúztatása 2020. február 22-én 14 órakor a móri Kálvária temetőben lesz. Kérjük kegyeletüket 1-1 szál virággal fejezzék ki. Gyászoló családja
„Sírat az erdő, sírat a rét, elszólított tőlünk a betegség, Dalolnak a madarak, meghajolnak a fák, mert ők is síratják a drága férjet, apát és nagypapát! Elmegyek, mert el kell mennem . . . Vár rám az ismeretlen . . . hosszú álom. Míg éltem szívem és lelkem Néktek adtam . . . hát ne fájjon halálom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉZNER ISTVÁN a Gánti Vértes Vadásztársaság vadászmestere 68 éves korában az örök vadászmezőkre távozott. Búcsúztatása 2020. február 22-én 11 órakor lesz a gánti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család és vadásztársai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOKÁNYI ISTVÁN 67 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. február 22-én 11 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi református temetőben. Gyászoló család
Megtévesztés / 10 perce
Veszélyes készítményre figyelmeztetnek a kardiológusok
A viharos február káregyenlege / 11 perce
A lakóingatlanok mellett sok közintézmény is megsérült a szélviharokban
Sági Zoltán
eb 2020 / 12 perce
Kiderült, mikor érkeznek Budapestre Ronaldóék
koncert is lesz / 12 perce
Bodajk: Ahol a pogácsa és a bor kéz a kézben jár
Palocsai Jenő
szűkülő életterek / 12 perce
Tíz állatfaj kaphat az eddiginél nagyobb védelmet
Székesfehérvári madársoroló / 27 perce
Emberbarát csókák itt, emberkövető házi verebek ott, gazdabosszantó seregélyek amott
Majer Tamás