Ország-világ

2021.01.31. 21:43

Budai Gyula az OLAF-hoz fordul a Czeglédy Csabának kölcsönadott uniós források ügyében

Sem Gyurcsány Ferenc, sem Dobrev Klára, sem az Altus nem jogosult arra, hogy az általuk az EU-tól kapott pénzt továbbadják.

A héten feljelentést tett és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Zrt. ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

Budai Gyula vasárnap az MTI-nek azt mondta:

„a Gyurcsány-család családi cége”, az Altus Befektetési Zrt. 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást kapott, és ebből több alkalommal adott kölcsönt a „bűnöző Czeglédy Csabának”.

A képviselő kiemelte: Czeglédy Csabát már jogerősen elitélték költségvetési csalás miatt, és jelenleg is folyik ellene egy 6,5 milliárd forintos költségvetési csalás miatt indított eljárás. Czeglédy Csaba a „Gyurcsány-család családi ügyvédje” és sok baloldali politikust képvisel – jegyezte meg, hozzátéve: Czeglédy Csaba egy év alatt több mint 150 millió forintot kapott a fővárosi DK-s önkormányzatoktól közpénzből.

A fideszes politikus kijelentette:

egyértelmű, hogy az Altus Befektetési Zrt. európai uniós forrást adott Czeglédy Csabának.

Ez jogszabályba ütközik – közölte, ezért az Altus „jogellenes kölcsöneivel” kapcsolatban a héten feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél.

Budai Gyula hangsúlyozta:

EU-s forrást sem kölcsönként, sem támogatásként nem lehet továbbadni.

Sem Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, sem Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, sem az Altus nem jogosult arra, hogy az általuk az EU-tól kapott pénzt továbbadják Czeglédy Csabának vagy bármilyen más gazdasági társaságnak. „Ezt ki kell vizsgálni” – mondta, hozzátéve: ezért az OLAF-hoz fordul, és vizsgálatot kezdeményez az európai uniós források ilyen jellegű felhasználásával kapcsolatban.

Annak kapcsán, hogy a DK vasárnap azt közölte: feljelentik Orbán Győzőt, a miniszterelnök apját az EU csalás elleni hivatalánál, a fideszes politikus azt mondta:

szeretné, „ha a DK a saját háza táján söprögetne, mert ott van bőven probléma”.

Dobrev Klára 2017-ben úgy adott kölcsönt Czeglédy Csabának, hogy tudta: a kölcsön összege egy más gazdasági társasághoz kerül, mivel Czeglédy Csaba akkori cége már végrehajtás alatt volt – mondta Budai Gyula, aki korábban emiatt is büntetőfeljelentést tett Dobrev Klárával szemben.

Kitért arra is, hogy Dobrev Klára időközben a DK EP-képviselője lett.

„Neki tisztában kéne lennie azokkal a szabályokkal, hogy európai uniós támogatást nem lehet kölcsönként magánszemélynek vagy cégnek odaadni” – fogalmazott Budai Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában